Román-magyar: drasztikus büntetés várhat a románokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 07:45
Román beszámolók szerint az UEFA súlyos büntetéssel sújthatja a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) a Magyarország elleni Eb-selejtezőn történtek miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, a román drukkerek a magyar válogatott elleni szombati, 1–1-re végződő találkozón végig petárdákkal dobálták a vendégeket, és egymást, valamint a helyi rendfenntartó erőkkel is összetűzésbe keveredtek.Ahogy arról beszámoltunk, a román drukkerek a magyar válogatott elleni szombati, 1–1-re végződő találkozón végig petárdákkal dobálták a vendégeket, és egymást, valamint a helyi rendfenntartó erőkkel is összetűzésbe keveredtek.

„Komoly problémák akadtak a szervezéssel, ami az első tizenöt percben történt, az egyszerűen tarthatatlan, drasztikus büntetésre számítok" – mondta a prosport.ro-nak az UEFA egyik embere, aki a neve elhallgatását kérte.

Románia legközelebb november 14-én, Észak-Írország ellen lép pályára hazai pályán. Könnyen lehet, hogy azt a mérkőzést már zárt kapuk mögött kell megrendeznie a román szövetségnek.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:02

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49
Ezek is érdekelhetik