U20: Szalait váratlanul érte a felkérés a vb-felkészítésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 20:44
Szalai László, a magyar edzőképzés vezetője a héten vette át az U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzői tisztségét a menesztett Mészöly Gézától – a szakembert magát is meglepte a felkérés.

„A fő célkitűzésem továbbra is a hazai edzőképzés rendbetétele, ezért, bár kétségtelenül megtisztelő, némileg váratlanul ért a felkérés, hogy készítsük fel az U20-as világbajnokságra a válogatottat, és próbáljunk tisztességesen helytállni a tornán. Az edzőképzés és a válogatott irányítása két teljesen különálló projekt, amelyek nem függnek össze egymással, hosszú távon továbbra is a képzést szeretném vinni, hiszen nagyon sok feladat vár még ránk. Az új feladat ugyanakkor nem idegen számomra, hiszen irányítottam már utánpótlás-válogatottat korábban. Ezt a korosztályt jól ismerem az akadémiai időszakomból, illetve folyamatosan figyeltem a mérkőzéseiket az Európa-bajnokság előtt, majd az UEFA technikai megfigyelő csoportjának tagjaként az Eb-n is. Utóbbi minőségben elemeztük az összes résztvevő csapat játékrendszerét, taktikáját, tehát ismerem a magyar válogatottat és a nemzetközi mezőnyt is” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Szalai László.hogy készítsük fel az U20-as világbajnokságra a válogatottat, és próbáljunk tisztességesen helytállni a tornán. Az edzőképzés és a válogatott irányítása két teljesen különálló projekt, amelyek nem függnek össze egymással, hosszú távon továbbra is a képzést szeretném vinni, hiszen nagyon sok feladat vár még ránk. Az új feladat ugyanakkor nem idegen számomra, hiszen irányítottam már utánpótlás-válogatottat korábban. Ezt a korosztályt jól ismerem az akadémiai időszakomból, illetve folyamatosan figyeltem a mérkőzéseiket az Európa-bajnokság előtt, majd az UEFA technikai megfigyelő csoportjának tagjaként az Eb-n is. Utóbbi minőségben elemeztük az összes résztvevő csapat játékrendszerét, taktikáját, tehát ismerem a magyar válogatottat és a nemzetközi mezőnyt is” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Szalai László.

Szalai elmondta: szeretne kialakítani egy keretet, amelyben egyrészt együtt tartaná az U19-es Eb-n szerepelt csapat magját, másrészt keresne melléjük új játékosokat. Az új szakvezető még nem jelölte ki a stábját, az új-zélandi világbajnokságra pedig konzultációk után állítja össze a felkészülési programot.

„Le kell ülnöm a csapatmenedzserekkel, megvizsgálni, milyen lehetőségeink vannak, és ennek függvényében kell kialakítani a megfelelő programot. Szeretném, ha télen lenne lehetőség arra, hogy elmenjünk egy hosszabb közös edzőtáborba, ahol jó meccseket tudunk játszani erős ellenfelekkel, és ahol le lehet mérni, hogy ki vehető számításba a sorozatban játszandó mérkőzéseken, ki bírja jól a sorozatterhelést. Még sok az ismeretlen tényező a közeljövőt illetően, de egyet megígérhetek: kollégáimmal a legjobb tudásunk szerint készítjük fel a csapatot annak érdekében, hogy ne valljanak szégyent a világbajnokságon. Olyan együttest szeretnék, amelynek tagjai megfelelő mentalitással, alázattal állnak ahhoz, hogy címeres mezben képviselhetik Magyarországot egy ilyen tornán. Ha a megfelelő mentalitás, hozzáállás megvan, már jó alapot teremtettünk ahhoz, hogy ráilleszthessük a szakmai részt, és kialakítsunk egy jó válogatottat.”

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
2025.09.09. 19:59

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24
Ezek is érdekelhetik