NS: Örökifjú Gera; Varázslat a medencében; 880 milliós éves fizetés - hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.16. 23:42
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

♦ Gera Zoltán 35 évesen is a legek embere, a szurkolóknál, a hivatalos statisztikában és futásmennyiségben is a Ferencváros játékosa volt válogatottunk legjobbja a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A középpályán nagy volt az összhang Elek Ákos és Tőzsér Dániel között, ennek titkáról beszél a két érintett, miközben a győztes meccs után fél szemmel már az oroszok elleni keddi találkozóra is figyelünk. Már csak azért is, mert Fabio Capello szövetségi kapitánynak a budapesti mérkőzés a túlélést jelentheti.

♦ Egy brit kimutatás szerint a Premier League játékosai évente átlagosan 880 millió forintot keresnek, s ezzel ez a legjobban fizetett liga, megelőzve a német és az olasz élvonalat, miközben a Cristiano Ronaldót és Messit felvonultató spanyol bajnokság nem fér fel a dobogóra.

♦ Varázslat a medencében, avagy Kemény Dénes és Benedek Tibor zsenijei egymás ellen. A régi nagyok még megvillantak, megmutatták miért is nyertek szakajtónyi aranyérmet, de azért a regnáló válogatott győzött

♦ A Szeged férfi kézilabdacsapata fantasztikus végjátékkal, a Győr női együttese pedig könnyedén hozta soros Bajnokok Ligája-mérkőzését.

♦ A kétszeres olimpiai bajnok orosz Szvetlana Horkinának a sportban mindent sikerült elérnie, s bár a csúcsig vezető út nem volt könnyű, mégis gondolkodás nélkül ugyanezt az életet választaná.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:31

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38