Magyar-görög: Torghelle nem talál negatívumot Dárdai csapatában

2015.03.25. 10:17
A görög gazzetta.gr hosszabb interjút készített az MTK negyvenkétszeres magyar válogatott centerével, Torghelle Sándorral – a karrierje során a Panathinaikoszban és a PAOK-ban is szereplő csatár természetesen a vasárnapi Eb-selejtezőről beszélt.

„Nem mernék fogadni erre a meccsre, teljesen nyílt a végkimenetele. Hiba lenne azt gondolnunk, hogy a görög csapatnak már vége az őszi eredmények miatt. A görög keret jó képességű, minőségileg talán még erősebb is. Ugyanakkor a magyar válogatott erős hazai pályán, ráadásul telt ház buzdítja” – idézi Torghellét a gazzetta.gr. A csatár úgy véli, Dárdai Pál szövetségi kapitány a döntetlennel sem lenne elégedetlen.Torghellét a gazzetta.gr. A csatár úgy véli, Dárdai Pál szövetségi kapitány a döntetlennel sem lenne elégedetlen.

„A görög válogatottnak nem szabad kinyílnia és nagy szabad területeket hagynia hátul, mert akkor megbűnhődik. A magyar csapatnak a döntetlen sem rossz, a görögnek viszont csak a győzelem adhat bármi reményt. Az eredménykényszer nem rajtunk lesz. Dárdai Pál rövid kapitánysága alatt remek csapatot kovácsolt, megtalálta a közös nyelvet a játékosokkal, akik megértik és hallgatnak rá – hiteles figura előttük. A válogatott azt játssza, amit kigondolt. Most nem is találok negatívumot a magyar csapattal kapcsolatban.”

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
13 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
15 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
2026.06.14. 09:43

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18