MLSZ: „A magyar edzők dolga, hogy dolgozzanak, tanuljanak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.24. 20:10
Szalai László, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Edzőképző Központjának igazgatója a Sport Tv Mai helyzet című műsorában részletekbe menően beszélt róla, miként került Bernd Storck, az MLSZ nemrégiben kinevezett utánpótlás-sportigazgatója az U20-as válogatott élére.

„Megérkezett Storck úr, mint utánpótlás-sportigazgató, és látva, hogy az ő felelősségi köre a korosztályos válogatottak működtetése, minőségbiztosítása, irányítása, az én szereplésem okafogyottá vált. Én pedig úgy gondoltam, ha ez az irány, akkor én nagyon szívesen félreállok, és ha ez szükséges, vagy úgy érzi az MLSZ vezetése, Storck úr végezze ezt a munkát a továbbiakban” – mondta Szalai László, aki elárulta, olvasta a Bernd Storckkal történő első találkozásáról szóló cikkeket arról, hogy megállította őt edzés közben, de ez nem igaz.Szalai László, aki elárulta, olvasta a Bernd Storckkal történő első találkozásáról szóló cikkeket arról, hogy megállította őt edzés közben, de ez nem igaz.

„Éppen edzést tartottam, amikor megérkezett Telkibe. Odajött hozzám, én a pálya széléről figyeltem a csapatot, ahogyan éppen játszottak, beszélgettünk néhány szót, és amikor az edzésnek vége lett, bevittem a pályára a játékosokhoz, és bemutattam, ahogy ezt illik.”

„Kemény a stílusa, talán szokatlan annak, aki embereket irányít, vezetésben dolgozik vagy tanult vezetéselméletet – jellemezte a német igazgató stílusát. – Szerintem, ha egy vezető új helyre kerül, végignézi, kik dolgoznak, mit csinálnak, kicsit feltérképezi a feladatot. Edzőként bemenni a pályára, és elmagyarázni, hogy miként kell, a szakmában nem szokás. Van annak módja, hogy a kollégának az irodában később megmondja, mi nem volt jó. Nem szerencsés a játékosok előtt véleményt nyilvánítani vagy minősíteni az edzőkollégát, aki dolgozik. De az ő stílusa ilyen, el kell fogadni. Ha a vezetőség majd úgy érzi, hogy ez nem megfelelő stílus, reagál rá.”

„Jelen pillanatban ott tartunk, hogy aki külföldről jön, az biztosan jól mondja és vérprofi. Ha magyar mondja akár ugyanazt, akkor okoskodik. Általában ez a megközelítés, ez egy ilyen helyzet. Nekünk, magyar edzőknek most az a dolgunk, hogy dolgozzunk, tanuljunk, próbáljunk meg felzárkózni minden tekintetben azon elvárásokhoz, amiket velünk szemben támasztanak. És így néhány év múlva lehet, nem lesz ilyen gond, hogy külföldről kell sportigazgatót hozni a magyar labdarúgásba, mert az ki tudja termelni a saját edzői közül.”

„Egyébként az U20-as válogatottat illetően csak azt tudom mondani, jól érzékelhető Storck úr egyéni ambíciója, hogy nem cél az, hogy újabb konfliktust generáljunk a szövetségen belül. Jól elhatároltak a feladatkörök és felelősségi körök, Storck úr feladata és felelőssége a korosztályos válogatottak működése, az enyém az edzőképzés rendbetétele, modernizálása, megreformálása. Én bízom benne, hogy Storck úr másik feladata is ugyanígy előtérbe fog kerülni, azaz az akadémiák működését is neki kell irányítania, szakmai irányt adnia, a minőséget biztosítania, kontrollálnia. Tehát ha ez a két dolog nála összeér, és ilyen lelkesen csinálja, mint amilyen az első belépője volt a korosztályos válogatottaknál, abból a magyar labdarúgás csak profitálhat” – fogalmazott a Mai helyzetben Szalai László.

A világbajnokságra készülő U20-as válogatottól fejlődést vár az edzőképzés irányítója. „Objektíven mindent mértünk, pontosan annak érdekében, hogy lássuk, honnan indulunk és hol tartunk, akár menet közben is. Ezt megmutattuk a médiának, mindenki láthatja, hogy történt előrelépés, elsősorban kondicionális, illetve csapattaktikai tekintetben. Bízom benne, hogy ez a fajta felkészülés, felkészítési folyamat tovább folytatódik, és a nyári vb-re olyan állapotba kerülnek a játékosok, hogy fel tudják venni a versenyt a világ élvonalával.”

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
14 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
16 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
20 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43