Válogatott: Besicékkel is összecsaphat a Dárdai-csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.12. 13:41
null
Csányi Sándor (balra) és Elvedin Begic<br />(Fotó: nfsbih.ba)
A magyar válogatott a következő hónapokban felkészülési mérkőzést játszhat Bosznia-Hercegovina legjobbjaival. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke többek között erről is tárgyalt boszniai látogatása során.

Mint azt korábban megírtuk, Csányi Sándor is beadta jelentkezését az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságába.

Ezzel kapcsolatos körútja során februárban Rómában tárgyalt, míg a napokban Szarajevóban járt, ahol terveiről tájékoztatta Elvedin Begicet, a bosnyák szövetség (FFBIH) elnökét.

Az FFBIH honlapjának tájékoztatása szerint Csányi arról is egyeztetett Begiccsel, hogy a következő hónapokban a két ország utánpótlás- és felnőttválogatottjai felkészülési mérkőzést vívhatnak egymással.

A magyar nemzeti csapat eddig ismert 2015-ös programját itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
19 órája

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
2026.06.28. 21:30

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Az Opta valószínűségszámítása szerint ők a legesélyesebbek a továbbjutásra a csoportharmadikok versenyében

Foci vb 2026
2026.06.25. 20:08

Alajbegovic megdöntötte Mbappé rekordját – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.25. 00:03

Svájc győzelemmel csoportelső, Kanada is továbbment, Bosznia-Hercegovina még reménykedhet

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:01

Nagy góllal szereztek vezetést a bosnyákok – videók

Foci vb 2026
2026.06.24. 22:00
Ezek is érdekelhetik