Női válogatott: a szlovénokat fogadjuk, sok a hiányzó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.10. 21:47
A magyar női labdarúgó-válogatott csütörtökön felkészülési mérkőzésen Szlovéniát fogadja. A Szombathelyen rendezendő találkozón a mieinknél több alapember sem lép pályára – írja az mlsz.hu.

A Markó Edina vezette nemzeti csapat ősz elején megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, addig azonban még több felkészülési mérkőzés is szerepel a programban, amelyek célja a keret kialakítása, valamint a csapatjáték csiszolása.

Csütörtökön 15 órától Szombathelyen a szlovénok ellen lépünk pályára, méghozzá a szokásosnál is fiatalabb csapattal. Nem készülhet a kerettel több kulcsjátékos (Jakabfi Zsanett, Zeller Dóra, Csiszár Henrietta, Vágó Fanni, Kaján Zsanett, Szabó Viktória, Szőcs Réka), így lehetőséget kaphatnak olyan fiatalok, akik az elmúlt hónapokban klubcsapataikban, vagy korosztályos szinten már bizonyították rátermettségüket.

„Továbbra is szeretnénk lehetőséget adni minden játékosnak, akinek szerepeltetése szóba jöhet az ősszel kezdődő Eb-selejtezőkön. Emellett természetesen a csapatjáték gyakorlása ugyancsak fontos, és azért is hasznos számunkra a találkozó, mert a szlovén válogatott játékstílusa nagyban hasonlít az Eb-selejtezős csoportellenfél horvát együtteséhez. Úgy állítottuk össze a keretet, hogy bizonyos posztokon minél nagyobb variációs lehetőségeink legyenek, kíváncsian várom, hogy a fiatal játékosok milyen teljesítményt nyújtanak a mérkőzésen” – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi edző.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Samu Anna (Ferencváros), Bíró Barbara (Újpest)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Demeter Réka (MTK), Rácz Zsófia (FC Lübars – Németország), Szabó Boglárka (Astra)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Nagy Ágnes (Dorogi Diófa), Krisztin Sára (FC Neunkirch – Svájc), Szuh Erika (FC Lübars – Németország)
Támadók: Kocsán Petra (Kóka KSK), Magyarics Zoé (Viktória FC), Nagy Lilla (MTK), Zágor Bernadett (Ferencváros), Sipos Lilla (AGSM Verona – Olaszország)

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
3 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
5 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

Továbbra sem kapott gólt a hibátlan MTK, az ETO legyőzte a Puskás Akadémiát a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:54

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Az idén már nem játszhat Csányi Dia, a vb-selejtezőket is kihagyja

Magyar válogatott
2026.08.17. 14:52