Válogatott: túl az első edzésen, Juhász, Gera és Varga sérült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.01. 19:58
null
Dárdai Pál hajtós edzéssel kezdte a felkészülést a Litvánia és a Finnország elleni mérkőzésekre (Fotó: MLSZ)
Hétfő délután a Puskás Ferenc Stadionban megkezdte a közös munkát a litvánok elleni pénteki felkészülési mérkőzésre és a jövő szombati, finnországi Eb-selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott. Dárdai Pál 16.30-kor vezényelte az első közös edzést.

A szövetségi kapitány alaposan meghajtotta a társaságot, s a játékosoknak is elmondta, hogy a következő napokban a szokásosnál nagyobb terhelésre kell számítaniuk, mert csak így érhető el a cél, hogy a finnek elleni meccs előtt napokban már minden kerettag azonos edzettségi szinten legyen.

Az mlsz.hu beszámolója szerint edzettség terén jelenleg meglehetősen heterogén a keret, van, aki már hosszabb szabadságról visszatérve kezdte meg a felkészülést, mások néhány napja végeztek a bajnokságban, néhányan pedig még most is a klubjukkal készülnek, mint például a lengyelországi légiósok, vagy a Németországban túlórázó Stieber Zoltán, Simon Krisztián kettős.

Vannak sérültek is a keretben: Juhász Roland, Gera Zoltán és Varga József még nem nem tudott a többiekkel gyakorolni, rájuk rehabilitációs munka vár a következő napokban.

Dárdai Pál felkészült arra, hogy egy-két játékos esetleg nem tudja vállalni a játékot a litvánok ellen, és behívta a keretbe Márkvárt Dávidot, a pécsiek fiatal középpályását. A kemény, másfél órás edzést követően közös vacsora következett, majd mindenki hazamehetett, a hét első felében ugyanis „napközis” jelleggel üzemel az edzőtábor, csak az edzésekre kell a Puskás-stadionban megjelenniük a labdarúgóknak. Legközelebb kedd délelőtt edz a válogatott, majd sajtótájékoztatón vesz részt a szövetségi kapitány, valamint néhány labdarúgó.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Király Gábor (Fulham – Anglia)
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Bogdán Ádám (Bolton – Anglia)

Védők:

Fiola Attila (Puskás Akadémia FC)
Szolnoki Roland (Videoton)
Juhász Roland (Videoton)
Lang Ádám (Győri ETO FC)
Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország)
Leandro (Omonia Nicosia – Ciprus)
Forró Gyula (Újpest FC)
Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC)

Középpályások:

Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Varga József (Debreceni VSC-Teva)
Simon Ádám (Videoton)
Stieber Zoltán (Hamburg – Németország)

Támadók:

Varga Roland (Ferencváros)
Simon Krisztián (1860 München – Németország)
Nikolics Nemanja (Videoton)
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország)
Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)
Priskin Tamás (Győri ETO FC)

A Finnország elleni selejtező előtt csatlakozik a kerethez:

Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország)
Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország)

Biztonsági tartalékok:

Gulácsi Péter (RB Salzburg – Ausztria)
Márkvárt Dávid (Pécsi MFC)
Koman Vladimir (Diósgyőri VTK)
Böde Dániel (Ferencváros)
Rudolf Gergely (Győri ETO FC)

 

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
2025.09.13. 11:57

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik