Magyar-román: korábban, már 18 óra előtt nyitják a kapukat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 13:50
A szokásosnál korábban, már 17.45-kor kinyitják az Üllői úti stadion kapuit a Magyarország–Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt (szeptember 4.), amelyen telt ház várja majd a csapatokat.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta, arra kérik a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz. A drukkereknek számolniuk kell az alapos és mindenre kiterjedő ellenőrzéssel, a meccsjegy.mlsz,hu/pályarendszabályok oldalon tájékozódhatnak arról, mit vihetnek be a nézőtérre.

A parkolási problémák elkerülése érdekében az MLSZ azt javasolja a szurkolóknak, hogy aki teheti, a tömegközlekedést vegye igénybe. A találkozóra már augusztus 4-én elkelt minden jegy. A belépők névre szólnak, így a nézőknek rendelkezniük kell személyi azonosító okmánnyal. A jegyekkel kapcsolatos kérdésekben a Ticket Express ügyfélszolgálatánál érdeklődhetnek.

Sipos Jenő jelezte, a vendég románok 1100 belépőt kaptak, s információik szerint ezek szintén elkeltek. Ennek megfelelően 22 ezer néző lesz a mérkőzésen, amely 20.45-kor
kezdődik.

Legfrissebb hírek

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
4 órája

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik