U18: öt nap alatt négy meccset játszik a megújult válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.17. 15:46
Négy mérkőzést játszik keddtől szombatig Csehországban az U18-as magyar válogatott.

A nyolccsapatos Jezek-tornán kedd 17 órától a házigazda Csehországgal játszik Németh Antal csapata, majd szerdán Ukrajna, pénteken pedig Japán lesz az ellenfél. Szombaton a másik csoport (Egyesült Államok, Oroszország, Szlovákia, Szlovénia) magyarral azonos helyen záró együttese ellen játszik helyosztót a válogatott.

„Ebben az idényben nincs kiemelt tornája a korosztálynak, de már készülünk a jövő őszi selejtezőre, és keressük azokat a játékosokat, akik egy év múlva sikerrel tudják venni a tétmérkőzéseket – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. – A korábbi keretből hatan már az idősebb korosztállyal készülnek, ők ezért nincsenek itt velünk, ezáltal viszont lehetőség nyílik új labdarúgók előtt, hogy bizonyítsanak a csapatban, közülük többen most első alkalommal szerepelnek a válogatott edzőtáborban. Öt nap alatt négy mérkőzés vár ránk, ráadásul igen erős ellenfelekkel szemben, ezért remek erőfelmérő lesz ez a hét."

AZ U18-AS VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Balogh Péter (Puskás Akadémia), Vajda Dániel (Budapest Honvéd)
Védők: Gergényi Bence (Budapest Honvéd), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Patik Márton (Ferencváros), Szalai András (MTK Budapest), Szilágyi Zoltán (Vasas), Tóth Bence (Puskás Akadémia), Tóth Dávid (ETO Futsal)
Középpályások: Bayer Bence (MTK Budapest), Keményffy Máté (Puskás Akadémia), Pataki Roland (Vasas), Szőke Dániel (Illés Akadémia), Takács Ronald (Feyenoord), Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Támadók: Dragóner Filip (Ferencváros), Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd), Kamarás György (Budapest Honvéd), Kovács Dávid (Vasas), Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)

Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
10 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
11 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28