Magyar–román: a rendőrség újabb futballhuligánokat keres

Vágólapra másolva!
2015.09.08. 10:54
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri, hogy a múlt pénteki Magyarország–Románia labdarúgó Eb-selejtező előestéjén történt budapesti rendbontásban részt vevő személyeket kerítsen kézre.

A „Garázdaság miatt keressük őket” című közlemény szerint a BRFK „eljárást indított csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt”.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy körülbelül 120 főből álló társaság – amelynek tagjai többségükben piros-fehér-zöld színű, valamint piros-fekete színű vagy sötét kámzsával eltakarták az arcukat – a szeptember 3-ról 4-re virradó éjszaka „pirotechnikai eszközöket használva, hanghatásokat kiváltva, hangos ritmusokat zengve, az ott parkoló gépjárműveket, valamint a közterületi padokat, székeket megrongálta”.

A police.hu-ra képeket is feltöltöttek a keresett személyekről, felismerésükhöz a lakosság segítségét kérik.

Mint beszámoltunk róla, a Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványok alapján öt vádlottat bűnösnek mondott ki, és közülük háromra letöltendő börtönbüntetést szabott ki hétfőn.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
8 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47
Ezek is érdekelhetik