Újpest: névadó lett a vb-döntős, európai gólkirály legenda

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.12. 12:15
Zsengellér Gyuláról, a magyar labdarúgó-válogatott egykori világbajnoki ezüstérmes, legendás játékosáról tornacsarnokot neveztek el szombaton Újpesten.

A több mint száz résztvevő jelenlétében megtartott ünnepségen a kiváló csatár tiszteletére emléktáblát helyeztek el az Erzsébet utcai Lázár Ervin Általános Iskolában. Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy az Újpest négyszeres bajnok és ötszörös gólkirály támadója idén decemberben lenne 100 esztendős.

A megemlékezés civil kezdeményezésre jött létre, az ötletgazda az újpesti labdarúgó-hagyományokat lelkesen ápoló, az iskolában futballt oktató Kovács Zoltán, a finanszírozó pedig Kalocsai György vállalkozó volt.

Wintermantel Zsolt, a főváros IV. kerületének polgármestere beszédében felhívta a figyelmet arra: az avatást azért is volt jó gondolat az Újpest–Ferencváros rangadó napjára időzíteni, mert Zsengellér Gyula 1947 őszén éppen a zöld-fehérek ellen játszotta az utolsó mérkőzését az Újpest színeiben, mielőtt Olaszországba szerződött.

Az 1999-ben, 83 éves korában elhunyt Zsengellér Gyula idehaza a Salgótarjánban és az Újpestben játszott, majd az AS Románál folytatta a pályafutását. A magyar válogatottban 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett, a csapattal 1938-ban vb-döntőben szerepelt. Egy évvel később 56 találatával Európa legeredményesebb góllövője volt.

 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
8 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik