Válogatott: Nem tudom, mitől, de elfáradtunk – Kalmár Zsolt

2015.10.11. 21:08
A Görögország–Magyarország (4–3) Eb-selejtező után Kalmár Zsolt arról beszélt a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a vereséget a középső védekezés elcsúszása okozta, illetve az, hogy elfáradtunk a meccs végére. A támadó két nap múlva az U21-es válogatottban is pályára léphet Albánia ellen. 

„A hatvanadik percben szólt a kapitány, hogy melegítsek, mert beállok. Dzsudzsák Balázs helyére álltam be, az ő szerepét vettem át, de a görögök egyenlítése után már többet kellett védekeznem. Sajnos, a középső védekezésünk kicsit elcsúszott, ebből két gólt is kaptunk. Nem tudom, mitől, de a végére elfáradtunk, úgy érzem, elkerülhető gólokat kaptunk” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Németh Krisztiánnak gólpasszt adó Kalmár Zsolt. Kalmár Zsolt.

Érdekes, hogy Bernd Storck szerint csak nem volt szerencsénk a végén, de Kalmár elismerte, hogy elfáradt a csapat és a védekezése elcsúszott.

Kalmártól afelől érdeklődtünk, vajon miért nem látunk több olyan egyéni villanást, bátor szólót a válogatott támadóktól, amit tőle a harmadik gólunk előtt.

„Ez szerintem alapvetően önbizalom kérdése, és fejben dől el, hogy valaki meg meri-e húzni. Nekem most abszolút rendben van az önbizalmam, mertem vállalkozni” – válaszolta Kalmár.

Esetében problémát jelenthet, hogy klubjában kevés lehetőséget kap, hosszú távon akár úgy is járhat, mint Stieber Zoltán és Szalai Ádám, ők azért kerültek ki a válogatott keretéből, mert nem játszanak német klubcsapatukban.

„Igen erről beszéltünk is Bernd Storckkal, de az volt a szerencsém, hogy klubom második csapatában szerephez jutottam, vagyis játékban voltam” – reagált Kalmár, aki azt is elmondta, hogy kedden az albánok elleni U21-es meccsen is számítanak rá, vagyis két nap múlva újabb mérkőzés vár rá.

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
14 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
16 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06