Válogatott: Olsent meglepte Böde, bírói hibákat is említett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.08. 23:03
A magyar labdarúgó-válogatott Böde Dániel duplájával fordított a Feröer elleni Eb-selejtezőn, ezzel bebiztosította (legalább) a harmadik helyet az F-csoportban. A találkozó után így értékelt Lars Olsen, a vendégek szövetségi kapitánya.

„Gyorsan elértük az egy nullás eredményt és ezután az első félidőben sikerült irányítani a meccset. Ezután voltak kisebb hibás bírói ítéletek, és a magyarok többet birtokolták a labdát. A második játékrészben főleg Böde Dánielnek köszönhetően fölénybe kerültek a magyarok, a fizikai fölényét is kihasználva két gólt szerzett” – nyilatkozta a mérkőzés után a feröeriek dán kapitánya, Lars Olsen. Lars Olsen.

A szakember elismerte, hogy a második félidőben megérdemelten fordított a magyar csapat, és bár nekik is voltak helyzeteik, nem tudtak ezekkel élni. Olsen azt is elismerte, hogy Böde Dániel teljesen meglepte őket.

Olsen kérdésre válaszolva elmondta, a románok ellen is hasonló elánnal játszanak majd, és azon a meccsen azokra a játékosokra is számíthat majd, akik most eltiltás miatt nem szerepelhettek. (Amennyiben Feröer pontot szerez Románia ellen, mi pedig győzünk Görögországban, akkor 2. helyen továbbjutunk a csoportból.)

Lars Olsen sajtótájékoztatója vágatlanul

A sajtótájékoztató végén az újságírók tapssal köszöntötték a vendégek szövetségi kapitányát.

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
5 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
7 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06