U16: miként kedden, most is legyőztük Romániát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.05. 14:59
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott a héten másodszor is legyőzte a románokat, ezúttal hátrányból felállva 2–1-re nyertünk.

A magyar és a román U16-os válogatott kedden játszotta le első egymás elleni mérkőzését, azon a találkozón a mieink magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak. azon a találkozón a mieink magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak.

Csütörtök délelőtt Diósdon mérte össze erejét a két együttes, és a találkozó első negyedórája hasonlóan alakult, mint az első mérkőzésen: a magyar válogatott irányított, kombinatívabb volt ellenfelénél, több ígéretes akciót is vezetett – írja az mlsz.hu. A vezetést azonban ezúttal a románok szerezték meg, a 17. percben, egy szögletet követő távoli lövés után a kapusunkról kipattanó labdát Robert Bairam lőtte közelről a hálóba (0–1).

Nem fogta meg a gól Belvon Attila együttesét, és a 27. percben sikerült kiegyenlítenünk: egy szép akció végén büntetőhöz jutottunk, amelyet Szoboszlai Dominik értékesített (1–1). A 34. percben már nálunk volt az előny, Horváth Olivér kapott labdát a jobbösszekötő helyén, majd a 16-os vonalának közeléből tanárian tekert a jobb felső sarokba (2–1).

A szünetben kilenc helyen változott meg a mieink összeállítása, részben ez lehetett az oka annak, hogy a fordulás után kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, de magyar helyzetekben így sem volt hiány: a 48. percben például kihagyhatatlannak tűnő ziccerig játszottunk ki egy akciót, de Winkler András egy méterről az üres kapu fölé pörgetett.

A játékrész második felében a támadásainkba már több hiba csúszott, így újabb gólt nem sikerült szereznünk, másrészt viszont magabiztosan őriztük az előnyt, a vendégek nem jutottak el kidolgozott helyzetig. Végül, ha nem is olyan magabiztosan, mint kedden, de ismét legyőztük a román válogatottat, ezzel a 2000-es születésű korosztály négy meccsen négy győzelemmel, száz százalékos mérleggel zárta az őszt.

„Ezen a mérkőzésen egy kicsit lassabb gondolkodás jellemezte a csapatot, mint általában, a megjátszható területekbe nem kellő időben mozogtunk be, így folyamatos játék sem alakulhatott ki. A győzelemnek természetesen örülünk, hiszen jó ellenféllel szemben értünk el, remélem, hogy a jövőben fokozatosan tovább tudunk fejlődni, és a következő mérkőzéseken egyre magasabb játékszínvonal jellemzi majd a futballunkat” – értékelt a találkozó után Belvon Attila.

U16-OS VÁLOGATOTT
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA
2–1 (2–1)

Magyarország: Hutvágner Gergely (Kovács Péter, 41.) – Terbe Botond (Barta Barnabás, 41.), Horváth Csanád (Mocsi Attila, 41.), Opavszky Balázs (Bolla Gergő, 41.), Győri Olivér – Csonka András (Kiss Tamás, 41.), Kovács Krisztián – Szerető Krisztofer (Szabó Richárd, 41.), Szoboszlai Dominik (Daróczi Zoltán, 41), Horváth Olivér (Winkler András, 41.) – Tóth Zoltán (Pócsik Botond, 41.)
G: Szoboszlai (27. – 11-esből), Horváth O. (34.) ,ill. Bairam (17.)

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
15 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20