Válogatott: Erőnlétileg még van hová javulnunk – Storck

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 20:26
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott Elefántcsontpart ellen az Üllői úton. Az összecsapás után Bernd Storck szövetségi kapitány értékelt a televízió kamerái előtt.

„Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével – kezdte értékelését a német szakember. – Jól játszottunk, azt gondolom, egészen az utolsó negyedóráig megvolt az energia. A játékosaim sokat dolgoztak, nehéz hét van mögöttünk. A második félidőben variáltam, voltak változások a taktikában. Ki kellett próbálnom néhány dolgot, kísérleteztem például a szituációval, ha hátrányban kell játszanunk és így nyomást kell kifejtenünk az ellenfelünkre. Megítélésem szerint a csapat sokat tanult a meccsből, rugalmasabbak lettünk, erre lehet támaszkodni.”

„Még sok dolgunk van, vár ránk néhány mérkőzés. Az biztos, hogy kondíció, erőnlét tekintetében javulnunk kell.”

A szövetségi kapitány a kérdésre, tudja-e már, kik mennek a franciaországi Európa-bajnokságra, annyit felelt, az meglepetés lesz.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 23:09

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 16:04

NB II-es felkészülés: a Budafok az Ajkát verte, a Soroksár a Mislenyt győzte le

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 21:58

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34
Ezek is érdekelhetik