Eb 2016: A gólom előtt beugrott egy Pool-meccs – Gera

2016.06.22. 20:26
Gera Zoltán fantasztikus góllal juttatta vezetéshez a csoportgyőztesként Eb-nyolcaddöntős magyar labdarúgó-válogatottat, amely az F-csoport 3. fordulójában döntetlent (3–3) játszott Portugáliával.

„Jó dolog, hogy döntetlent sikerült elérnünk, hogy első helyen jutottunk tovább – nyilatkozta Gera Zoltán a lefújást követően a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak. – Ez tényleg egy fantasztikus utazás, örülök, hogy itt lehetek, a részese vagyok. A gólom előtt beugrott egy Liverpool elleni emlékkép, ahol hasonló körülmények között lőhettem kapura. Igyekeztem úgy megrúgni a labdát, és sikerült jól eltalálnom. Bement, azzal szereztük meg a vezetést. A nyolcaddöntőt illetően maradjunk szerények, hiszen bárki lesz az ellenfelünk, nekünk mindenki ellen nehéz dolgunk lesz. Fantasztikusak az értünk, nekünk szurkolók, itt a helyszínen húsz-harmincezren, otthon pedig százezrek.” Gera Zoltán a lefújást követően a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak. – Ez tényleg egy fantasztikus utazás, örülök, hogy itt lehetek, a részese vagyok. A gólom előtt beugrott egy Liverpool elleni emlékkép, ahol hasonló körülmények között lőhettem kapura. Igyekeztem úgy megrúgni a labdát, és sikerült jól eltalálnom. Bement, azzal szereztük meg a vezetést. A nyolcaddöntőt illetően maradjunk szerények, hiszen bárki lesz az ellenfelünk, nekünk mindenki ellen nehéz dolgunk lesz. Fantasztikusak az értünk, nekünk szurkolók, itt a helyszínen húsz-harmincezren, otthon pedig százezrek.”

GERA GÓLJA PORTUGÁLIÁNAK



GERA BOMBAGÓLJA A LIVERPOOL ELLEN


Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Huszonöt labdaérintés – Cristiano Ronaldo negatív csúcsot döntött a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
2026.06.17. 21:41

A portugálok Cristiano Ronaldóval ostromolják a Kongói DK kapuját – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.17. 17:45

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
2026.06.14. 09:43
Ezek is érdekelhetik