Labdarúgás: indul a Fülöp Márton Alapítvány első kapustábora

2016.06.24. 13:10
Hétfőn kezdődik az első kapustábor, amit a magyar válogatott néhai labdarúgójáról, a tavaly novemberben elhunyt Fülöp Mártonról elnevezett alapítvány szervez.

A Magyar Labdarúgó-szövetség pénteki tájékoztatása szerint a jövő péntekig tartó táborba az ország számos részéből érkeznek fiatal, tehetséges kapusok. A megnyitót hétfőn 12.30 órakor tartják a Balatonarácsi Utánpótlás Centrumban.

Az edzéseket olyan ismert kapusedzők tartják, mint Gujdár Sándor, Kakas László, Babócsy András vagy Kövesfalvi István.

A Fülöp Márton Alapítvány tehetséges fiatalok széleskörű támogatását szolgálja, kuratóriumának tagja a néhai kapus édesapja, Fülöp Ferenc, valamint Király Gábor és Juhász Roland válogatott labdarúgó, és Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének főtitkára.

Fülöp Márton hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el tavaly novemberben. A kapus 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd 1995-ben átkerült az MTK-ba, ott mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben az angol Tottenham Hotspurhöz szerződött, ezt követően a Chesterfield, a Coventry City, a Sunderland, a Leicester City, a Stoke City, a Manchester City, az Ipswich Town, a West Bromwich Albion és a görög Aszterasz Tripolisz csapatában is szerepelt. A magyar válogatottban 2005 és 2011 között 24 meccsen védett.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58