Storck: A feröeri meccstől sokkal inkább tartok, mint az Eb-n bármelyiktől

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2016.08.29. 11:35
null
Bernd Storck megtalálja a hangot a fiatalabb játéksokkal is (Fotó: Koncz György)
Bernd Storck szövetségi kapitány nem fél a Feröer elleni vb-selejtezőtől, de óv az Eb-párhuzamtól – elsősorban azért, mert ezúttal kevesebb idő jut labdarúgói felkészítésére, mint a nyári torna előtt, amelyen a jó szereplés alapja az volt, hogy „tökéletesen fittek voltunk”.

 

– Lehet, hogy a neheze csak most jön? Elvégre az Európa-bajnokság előtt a többség nem fűzött vérmes reményeket a válogatott szerepléséhez, mondhatni, az esélytelenek nyugalmával játszhattak, immár azonban nőttek az igények. Jóval magasabban van a léc, igaz, önök tették magasra.
– Valóban, mégsem lehet az Eb-szereplést a vb-selejtezőkhöz mérni, a két helyzet merőben más – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a telki edzőközpontban folytatott beszélgetés során. – Már a kontinenstorna előtt elmondtam szűkebb körben, hogy a feröeri meccstől sokkal inkább tartok, mint az Európa-bajnokságon bármelyiktől. Az Eb előtt sok időnk volt, tökéletesen felkészülhettünk a tornára, a stábbal, az orvosi csapattal olyan fizikai állapotba hoztuk a játékosokat, amilyet a nemzetközi szint megkövetel, tudtam, hogy Franciaországban rendben leszünk. Nem mintha ezúttal lenne bennem félelem, mert szerencsére az Eb legfontosabb tanulságaként kiderült, hogy a keret minden egyes tagja megállja a helyét a legmagasabb szinten is, de ezúttal kevesebb időnk marad felkészülni, márpedig labdarúgóink egyelőre nincsenek ideális kondicionális szinten. Németországban húsz éve dolgoznak az általunk is alkalmazott sztenderdek szerint, hogy meglegyen az a fizikai alap, amire lehet építkezni, ami nélkül egész egyszerűen nem lehetsz sikeres.

– Az Eb-n nyújtott nagyszerű produkció hány százalékban múlt azon, hogy erőnlétileg felturbózták a csapatot?
– Legalább ötven százalékban. Hallottam én is a dicsérő szavakat, hogy milyen szuperül futballoztunk, de hát az volt az alapja, hogy tökéletesen fittek voltunk. A keret valamennyi tagja. Ezért is nyúlhattam bátran bárkihez, és ha már itt tartunk, mi voltunk az egyetlen válogatott, amelyik legalább egyszer valamennyi mezőnyjátékosát a pályára küldte.

KIK LEHETNEK AZ ÚJ PÉLDAKÉPEK A KERETBEN? MIFÉLE KESERŰSÉGET TAPASZTALT STORCK A JÁTÉKOSOKON? MIÉRT SZORUL SEGÍTSÉGRE KOVÁCS ISTVÁN? MIÉRT KERÜLT A KERETBE KÁLNOKI-KIS DÁVID ÉS BOGNÁR ISTVÁN? E KÉRDÉSEKRE IS MEGKAPJA A VÁLASZT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN MEGJELENT KAPITÁNYI INTERJÚBAN.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
FERÖER–MAGYARORSZÁG

Szeptember 6., 20.45, Tórshavn

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

Történelmi sikert aratott a feröeri válogatott; Izland továbbjutott a mieink csoportjából

Kézilabda
2026.01.18. 20:04

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.15. 12:24

Tovább írhatja a feröeri csodát a fiatal generáció a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.12. 16:05

Feröer drámai meccsen mentett pontot Szerbia ellen, Lengyelország legyőzte Argentínát a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.04. 17:26

Feröer sima győzelemmel zárta a csoportkört, és középdöntőbe jutott a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 17:21

Női kézi-vb: a feröeriek lassan ocsúdnak az őrült este után; a spanyolok szerint lábon lőtték magukat

Kézilabda
2025.11.29. 16:20

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50
Ezek is érdekelhetik