U19: az MLSZ is bejelentette a német edző érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.04. 22:50
A német sajtóhírek után a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben a német Michael Boris irányítja az U19-es válogatottat.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a 41 éves német szakember korábban a német Schalke U23-as labdarúgócsapatát vezette, majd az alacsonyabb osztályban szereplő együttesek után volt az Uerdingen edzője is, a bajnokságban 19 meccsen dirigálta az együttest, melyekből 11 találkozót megnyert csapata és mindössze 5-ször maradt alul ellenfeleivel szemben. Edzői pályafutását a Kickers Emden együttesénél kezdte 2004-ben, 3 évig volt a csapat másodedzője.mlsz.hu beszámolója szerint a 41 éves német szakember korábban a német Schalke U23-as labdarúgócsapatát vezette, majd az alacsonyabb osztályban szereplő együttesek után volt az Uerdingen edzője is, a bajnokságban 19 meccsen dirigálta az együttest, melyekből 11 találkozót megnyert csapata és mindössze 5-ször maradt alul ellenfeleivel szemben. Edzői pályafutását a Kickers Emden együttesénél kezdte 2004-ben, 3 évig volt a csapat másodedzője.

Az új edző nehéz feladattal áll szemben, hiszen az U19-esekre novemberben egy Európa-bajnoki selejtező torna vár, amelyen a házigazda örmény és a svájci válogatott mellett az olasz csapattal kell megküzdenie a továbbjutásért. A többi utánpótlás-válogatott szövetségi edzőihez hasonlóan Michael Boris is Bernd Storck sportigazgató irányítása mellett végzi majd munkáját.

„Nagyon büszkén álltam munkába a magyar szövetségnél – nyilatkozta Michael Boris az mlsz.hu-nak. – Az elmúlt napokat természetesen információgyűjtéssel töltöttem. Eddig az U19-es válogatottban egy nagyon motivált, tehetséges csapatot ismertem meg, amellyel természetesen a továbbjutás lesz a célunk az őszi Eb-selejtezőben. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem lesz könnyű feladat, hiszen egy csoportban vagyunk Svájccal és Olaszországgal – nem mi vagyunk az esélyesek, de Bernd Storck szakmai igazgatóval közösen szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni.”

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57