Válogatott: változás a keretben – Gera és Eppel is kikerült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.22. 17:01
null
Bernd Storcknak sérülések miatt kellett változtatnia a keret összetételén (Fotó: mlsz.hu)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bernd Storck, a válogatott szövetségi kapitánya által hétfőn kihirdetett, 18 fős keretben változások történtek.

 

A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Gera Zoltán, Eppel Márton és Baki Ákos is sérüléssel bajlódik, így egyikük sem lehet ott a válogatott összetartásán. Bernd Storck két új labdarúgót hívott be a keretbe: az Újpest védőjét, Kálnoki-Kis Dávidot és a Vasas kapusát, Nagy Gergelyt.

Bernd Storck az mlsz.hu-nak elmondta: az első heti összetartás intenzív munkával, fizikai tesztekkel, felmérésekkel telik majd, az edzőtábor utolsó napján pedig egy tesztmeccs zárja a programot, az ellenfél a szeptember 1-jei, Liechtenstein elleni Eb-selejtezőjére készülő U21-es válogatott lesz. A kapitány hozzátette, az újonnan behívott játékosok mostani kerettagsága nem jelenti azt, hogy máris a tétmeccsekre készülő nemzeti csapat tagjának érezhetik magukat, de ebben a néhány napban esélyük lesz egy lépéssel közelebb kerülni a válogatotthoz.

Az augusztus 22-én kezdődő edzőtáborozás kerete:

Kapusok
Nagy Gergely (Vasas)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Dibusz Dénes (Ferencváros)

Védők
Fiola Attila (Puskás Akadémia)
Botka Endre (Budapest Honvéd)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC)
Lang Ádám (Videoton FC)
Korhut Mihály (DVSC)
Hangya Szilveszter (Vasas)

Középpályások
Vida Máté (Vasas)
Elek Ákos (DVTK)
Bognár István (DVTK)
Nagy Dominik (Ferencváros)
Kovács István (Videoton FC)

Támadók
Csiki Norbert (Gyirmót FC)
Böde Dániel (Ferencváros)

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: Spanyolország a világ tetején, úton egy futballdinasztia felé – vb-kibeszélő, döntő

Foci vb 2026
14 perce

Sajtóvisszhang: Csodálatos Spanyolország, csúnya Argentína, gyenge Messi – jó éjszakát a Buenos Aires-i huligánoknak

Foci vb 2026
32 perce

Heti program: rajt a labdarúgó NB I-ben, magyar csapatok a nemzetközi kupákban, F1-es Magyar Nagydíj

Minden más foci
40 perce

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
47 perce

Rodri tökéletes forgatókönyvről beszélt a vb-döntő után

Foci vb 2026
1 órája

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

„A fél évszázadnak súlya van” – Kásás Tamás ötvenéves

Vízilabda
1 órája

Hétfői sportműsor: újabb sorsolás az El és a Kl selejtezőjében

Minden más foci
5 órája