U21: „Hiába játszol jól, az egyéni hibákat itt már megbüntetik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 18:31
Mint ismert, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3–1-es vereséggel zárta az Európa-bajnoki selejtezőket. Michael Boris szövetségi edző szerint jó mentalitással küzdött a második félidőben a csapat, lett volna esély a magunk javára fordítani a meccset 1–1-et követően, de hozzátette, a jó játék önmagában még kevés, az egyéni hibákat a nemzetközi szinten góllal bünteti az ellenfél.

„Az első félidőben nem tudtuk uralni a középpályát, ezért akadozott a játékunk. A másodikban azonban feljavultunk, és a kapott gól ellenére is jó mentalitással küzdött a csapat, uralni tudtuk a mérkőzést. A legnagyobb tanulság az, hogy hiába játszol jól, nemzetközi szinten az egyéni hibákat góllal bünteti az ellenfél. A vereség ellenére azt mondom: jól dolgoztak a srácok, a görögök ellen is lett volna esély egy–egy után a magunk javára fordítani a meccset. A sérülések miatt többször kellett váltanunk, ugyanakkor a futballban nincs »ha«, nem szabad kifogásokat keresnünk, tanulni kell a nemzetközi tapasztalatokból, minél többet dolgozni, és menni tovább a megkezdett úton” – értékelt a mérkőzés után Michael Boris szövetségi edző. „Az első félidőben nem tudtuk uralni a középpályát, ezért akadozott a játékunk. A másodikban azonban feljavultunk, és a kapott gól ellenére is jó mentalitással küzdött a csapat, uralni tudtuk a mérkőzést. A legnagyobb tanulság az, hogy hiába játszol jól, nemzetközi szinten az egyéni hibákat góllal bünteti az ellenfél. A vereség ellenére azt mondom: jól dolgoztak a srácok, a görögök ellen is lett volna esély egy–egy után a magunk javára fordítani a meccset. A sérülések miatt többször kellett váltanunk, ugyanakkor a futballban nincs »ha«, nem szabad kifogásokat keresnünk, tanulni kell a nemzetközi tapasztalatokból, minél többet dolgozni, és menni tovább a megkezdett úton” – értékelt a mérkőzés után Michael Boris szövetségi edző.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3–1 (1–0)
Periszteri
Magyarország:
Banai Dávid – Szivacski Donát, Lenzsér Bence, Szilvási Péter, Forgács Dávid – Cseke Benjámin, Szántó Tamás (Madarász Márk, 26.) – Holender Filip (Kalmár Zsolt, a szünetben), Prosser Dániel, Géresi Krisztián (Balogh Norbert, 72.) – Mervó Bence
Gólszerző: Donisz (28.), Kulurisz (70.), Hariszisz (83.), ill. Mervó (55.)
Kiállítva: Mervó (92.)
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán szerint a sok NB I-es játékperc nem jelent automatikusan minőséget a fiataloknál

Magyar válogatott
2025.09.04. 19:25

Yaakobishvili Antal kihagyja az U21-es válogatott meccsét

Magyar válogatott
2025.09.02. 21:08

Pécsi Ármin is bekerült az Eb-selejtezőre készülő U21-es válogatott keretébe

Magyar válogatott
2025.08.27. 18:01

Belgiumi győzelemmel fejezte be az Eb-selejtezőt a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2024.10.15. 19:58

Szűkös győzelmet aratott az U21-es magyar csapat Málta ellen

Magyar válogatott
2024.10.10. 21:56

Hegyi Krisztián: Mindjárt 22 vagyok, szeretnék bekerülni a csapatba, és egy jó szezont lehúzni

Magyar válogatott
2024.09.11. 10:39

Az U21-es magyar válogatott helytállt, de kikapott az Eb-selejtezőn Spanyolországtól

Magyar válogatott
2024.09.10. 19:40

A Barca fiataljával csatázhat Gruber Zsombor az U21-es Eb-selejtezőn

Magyar válogatott
2024.09.10. 09:40
Ezek is érdekelhetik