Válogatott: egy fradista is búcsúzik a nemzeti csapattól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.19. 12:02
null
Hajnal Tamás (balról a harmadik) is elbúcsúzik (Fotó: MTI)
Hajnal Tamás is búcsúzik a magyar válogatottól a Svédország elleni, november 15-i felkészülési mérkőzésen – adta hírül szerdán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

 

Lapértesülésre hivatkozva már beszámoltunk róla, hogy nemcsak Király Gábor és Juhász Roland, hanem a nyáron a svájci Sionból a Puskás Akadémiához hazatérő Vanczák Vilmos búcsúmérkőzése is lesz a svédek elleni – az MLSZ közleménye ezt most megerősítette.

A tervek szerint a négy labdarúgóból csak Király és Juhász lép pályára a meccsen, míg Hajnalt és Vanczákot – az mlsz.hu megfogalmazása szerint – a szövetség „a stadionban fogja köszönteni a szurkolók segítségével, válogatott pályafutásuk lezárásaként”.

A hosszú légióskodás után a Ferencvárosban futballozó Hajnal Tamás Vanczákkal együtt szerepelt Róth Antal U21-es válogatottjában, majd szinte együtt lettek nagyválogatottak Lothar Matthäus meghívására: Hajnal 2004. október 9-én Svédország (0–3), Vanczák november 30-án Szlovákia (0–1) ellen lépett először pályára a nemzeti csapatban.

Hajnal 2013-ig 59 nemzetközi találkozón 7 góllal járult hozzá a válogatott teljesítményéhez, míg a címeres mezben utoljára tavaly ősszel pályára lépő Vanczák mutatója 79/4.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Hajnal Tamás: Tudatosan alakítottuk át a nyáron a keretünket

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 07:32

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Hajnal Tamás: Ezzel a kerettel kezdjük az új idényt

Labdarúgó NB I
2026.07.07. 10:14