Válogatott: pénteken indul a jegyárusítás a magyar–svédre

2016.11.03. 16:16
A magyar válogatott két nappal az utolsó idei vb-selejtezője, az Andorra elleni, november 13-i mérkőzés után a svédeket fogadja a Groupama Arénában. A második találkozó nem csak a felkészülés, a fiatalok kipróbálása miatt fontos, ezen az összecsapáson játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is. A svédek elleni meccsre november 4-én, pénteken kezdődik meg a jegyek árusítása, a Szurkolói Klub tagjainak, a szurkolói kártyával rendelkezőknek és a kártya nélkül vásárlóknak egyaránt – adta hírül az MLSZ honlapja.

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján az alábbi tájékoztató olvasható: A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján az alábbi tájékoztató olvasható:

A belépők ára éppen fele a tétmérkőzésekre érvényes áraknak, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért lehet megvásárolni a jegyeket. A vb-selejtezőkön bevezetett kedvezmények erre a meccsre is érvényesek, vagyis a Szurkolói Klub tagjai 15-25 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a belépőkhöz.

Szurkolói kártya nélkül továbbra is kizárólag személyesen lehet jegyet vásárolni, kizárólag saját részre, személyazonosságot igazoló dokumentum bemutatása mellett, Budapesten a Ticket Express Bálnában és Syma-csarnokban található irodáiban, valamint a ZTE FC és a Békéscsaba Előre jegyértékesítő helyein.

Külföldi állampolgárok – kivéve a svéd szurkolókat – utalványt vásárolhatnak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, majd azt a mérkőzés napján a helyszínen cserélhetik belépőre, útlevelük ellenőrzése után. A svéd szurkolók a Ticket Express budapesti irodáiban válthatnak jegyeket nyitva tartási időben.

Budapesti TEX-jegyirodák:

TEX Bálna (1093 Budapest, Fővám tér 11–12.)
Nyitva tartás: H–P: 10.00-18.00, Szo: 11.00–15.00

TEX Syma (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)
Nyitva tartás: H–P: 09.00-17.00 (Ebédszünet: 13.00–13.30 között)

A Ticket Express partnerirodái

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
7 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05