U19-es Eb: Hollandiában játssza selejtezőit a magyar csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.13. 12:22
A magyar U19-es válogatott Hollandiával, Szlovéniával és Máltával került egy csoportba a 2018-as finnországi Európa-bajnokság selejtezőjében. A 2017-es Eb selejtezőjének elitkörében a magyar csapat Csehországgal, Ausztriával és Skóciával játszik.

A 2018-as Eb selejtezőjének első körében a négy csapat 2017. október 4. és 10. között Hollandiában játszik körmérkőzést. Az UEFA 13, egyenként négyes csoportba sorsolta a válogatottakat. A kvartettek első két helyezettjei jutnak az elitkörbe, amelynek Portugália és Spanyolország már a tagja. A 2018 tavaszán megrendezendő elitkörből a hét csoportelső jut ki a finnországi tornára, amelyen a rendező lesz a nyolcadik résztvevő.

Ugyanez vonatkozik a 2017-es U19-es Eb-re is, amely már egy körrel előrébb tart, az elitkört sorsolták. A magyar válogatott Csehország, Ausztria és Skócia csapatával került egy csoportba. Az elitkör küzdelmeire március 21. és 28. között kerül sor – a magyar válogatott számára Csehországban.

Az Eb-nek Grúzia ad otthont július 2. és 15. között.

 

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
22 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24