Válogatott: Bernd Storck egyhetes továbbképzésen vett részt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.27. 07:58
Isztambulban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) továbbképzést tartott az európai tagszövetségek technikai igazgatói, sportigazgatói számára. Magyarországot Bernd Storck szövetségi kapitány képviselte.

A négynapos kurzuson résztvevők előadásokon, gyakorlati bemutatókon bővíthették ismereteiket, informálódhattak a többi szövetség és a FIFA munkájáról, terveiről.

„Először is óriási megtiszteltetés számomra, hogy a FIFA szemináriumán képviselhettem a Magyar Labdarúgó-szövetséget – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck. – Kitűnő alkalom volt ez arra, hogy személyesen is megismerhessem a FIFA új vezetését, Gianni Infantino elnök urat, illetve Marco van Basten technikai igazgatót, akit, azt gondolom, senkinek sem kell bemutatni. A kongresszus során rengeteg érdekes dolgot ismertettek a szervezet jövőbeni elképzeléseivel kapcsolatban, míg az edzőkollégákkal izgalmas szakmai kérdéseket tudtunk megvitatni, és természetesen én is tájékoztattam a kongresszus résztvevőit a magyar labdarúgásban zajló folyamatokról és tervekről.”

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Panaszt nyújt be Irán a FIFA-nál a vb-n őket érő igazságtalanságok miatt

Foci vb 2026
2026.06.19. 11:39

Messi az élen, Ronaldo a fasorban sincs a FIFA játékosrangsorában

Foci vb 2026
2026.06.18. 18:56

Így fest a konföderációk tabellája az első forduló után

Foci vb 2026
2026.06.18. 10:13

Újabb furcsa FIFA-szabály: a hosszú csók tilos!

Foci vb 2026
2026.06.18. 09:24
Ezek is érdekelhetik