Válogatott: „Ezeket a világsztárokat eddig csak a tv-ben láttam” – Eppel Márton

2017.09.04. 07:20
Eppel Márton szerint sokkal gyorsabban kellett meghozni a döntéseket a portugálok elleni vb-selejtezőn, mint az NB I-es mérkőzéseken. Lovrencsics Gergő úgy véli, ha melléáll a szerencse, akkor a bíró befújja neki a tizenegyest. Fiola Attila elmondta, senki sem volt elégedett a játékvezetői gárda ténykedésével. Guzmics Richárd arról beszélt, hogy remekül védekeztek Cristiano Ronaldo ellen, akinek így kevés lehetősége adódott a kapunk előtt. Korhut Mihály Priskin Tamás kiállításáig nem egyezett volna ki az 1–0-s vereséggel – nyilatkozatok a portugálok elleni vb-selejtező után.

Az NB I gólkirályának nem volt egyszerű dolga a portugál védők gyűrűjében, akiket eddig csak a tévében látott. Úgy véli, hogy a hazai bajnokságban tapasztalt játékhoz képest óriási volt a különbség a mérkőzésen, sokkal gyorsabban kellett meghozni egy-egy döntést. Miközben a meccsről beszélt a kamerák előtt, a háttérben Cristiano Ronaldo haladt el.

Az NB I gólkirályának nem volt egyszerű dolga a portugál védők gyűrűjében, akiket eddig csak a tévében látott. Úgy véli, hogy a hazai bajnokságban tapasztalt játékhoz képest óriási volt a különbség a mérkőzésen, sokkal gyorsabban kellett meghozni egy-egy döntést. Miközben a meccsről beszélt a kamerák előtt, a háttérben Cristiano Ronaldo haladt el.

Bár Lovrencsics Gergő nem szokta értékelni a saját teljesítményét, úgy érzi, a többiekhez hasonlóan mindent beleadott a mérkőzésen. És ha a bíró befújja neki a tizenegyest...

Fiola Attila szerint a bírói gárda nagyon „odafújt” a portugáloknak, bár ezen nem lepődtek meg, mert általában ez szokott lenni, ha ilyen kaliberű csapattal játszanak.

Guzmics Richárd szerint remekül levédekezték Cristiano Ronaldót, akinek így alig akadt lehetősége. Úgy véli, a portugálok világsztárja később vissza is vett a tempóból, nehogy megsérüljön, miután többször keményen odaléptek neki.


Korhut Mihály
a kiállításig úgy érezte, hogy döntetlenre jók lehetnek a portugálok ellen, sőt, akár nyerhetnek is. De miután tíz emberrel játszottak a mérkőzés nagy részében, reálisnak tartja az 1–0-s vereséget. Priskin Tamás szabálytalanságáról is beszélt.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
14 órája

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
22 órája

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16