Női foci: lehet, hogy a dánokat kizárják a mieink csoportjából

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.18. 14:25
Nem játsszák le a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Dánia és Svédország egymás elleni, göteborgi mérkőzését, mert a vendégek nem tudtak megállapodni a játékosok fizetéséről.

A Dán Labdarúgó-szövetség (DBU) szerdai bejelentése szerint hiába kínált az eddigi 2 millió dán korona (82 millió forint) helyett 4.6 milliót (190 millió forint) a női csapat versenyeztetésére, ami a fizetések növekedésével is járt volna, a játékosok szakszervezete ezt nem fogadta el, s inkább a sztrájk mellett döntött.

A DBU már tájékoztatta a nemzetközi szövetséget (FIFA), hogy a csapat nem áll ki a pénteki összecsapáson, így azt várja, milyen döntés születik az ügyben, amely akár kizárás is lehet a vb-selejtezőkből.

A felek már fél éve tárgyalnak, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes női válogatott labdarúgói nagyobb jutalmat kapjanak. A futballisták követelésük elérése érdekében szeptemberben nem álltak ki a Hollandia elleni felkészülési mérkőzésen, ám ezt követően Gyirmóton 6–1-re legyőzték a magyarokat vb-selejtezőn.

A dán és a svéd válogatott mellett a horvát és az ukrán nemzeti csapat szerepel azonos selejtezőcsoportban a magyar együttessel, amely csütörtökön Horvátországot fogadja Gyirmóton.

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
19 órája

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Most már biztos: a dánok klasszisának véget ért a kézilabda Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.19. 20:18

Véget érhetett az Eb a nyáron Veszprémbe igazoló dán klasszisnak

Kézilabda
2026.01.19. 10:19
Ezek is érdekelhetik