NS: nincs veszítenivalónk!; Magyar Zoltán Montrealban nosztalgiázott – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.06. 23:46
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.



Az eddig hibátlan svájciaknak létfontosságú a győzelem, esélyesebbnek is számítanak, a magyar válogatottnak viszont nincs veszítenivalója, s talán éppen emiatt érhet el ezen a vb-selejtezőn jó eredményt. Bízunk benne, hogy így lesz. A helyszínről jelentkező Borbola Bence többek között Bernd Storck szövetségi kapitányt és Bese Barnabást faggatta. Emellett természetesen összefoglaltunk mindent, amit a világbajnoki selejtezők pénteki játéknapjáról tudni érdemes, így például a spanyolok sima sikeréről és kijutásáról, valamint az argentinok kötéltáncáról is olvashatnak

Hatalmas pofont kapott Olaszországtól az U21-es labdarúgó-válogatottunk, de a hibákat ki kell javítani, és a csapatnak ismét azt az arcát kell mutatnia, amellyel Németország és Málta ellen sikeres tudott lenni. Zombori András írása

Ezen a hétvégén a kézilabdázóknál a Bajnokok Ligája van fókuszban, olyannyira, hogy a Ferencváros női csapata már túl is van soros mérkőzésén, amelyen számszakilag vállalható, kinézetre néhány fokkal csúnyább vereséget szenvedett Szkopjéban, a jövő áprilisig legnehezebbnek ígérkező BL-mérkőzésén

Montrealban nosztalgiázott Magyar Zoltán, aki az 1976-os olimpián lólengésben szerzett aranyérmet a kanadai városban, most pedig a szövetség elnökeként van jelen a világbajnokságon. Kovács Erika a Montreallal kapcsolatos emlékeiről faggatta, s ugyan akadt, ami felbosszantotta, összességében jó szívvel sétált pályafutása egyik legnagyobb sikerének helyszínén

Ez a szombat sem telhet el Hosszabbítás-melléklet nélkül. A tartalomból: Akit rabul ejtett Svájc – a bázeli vb-selejtező előtt a svájci futball titkairól is beszél Bodonyi Béla, a Honvéd korábbi válogatott csatára, aki immár fél életét kinn töltötte; A hetesek jegyében – a magyar kajak-kenu sport első női szövetségi kapitányának megválasztott Dónusz Éva civilben is csapata sztrókja

Az eddig hibátlan svájciaknak létfontosságú a győzelem,
esélyesebbnek is számítanak, a magyar válogatottnak viszont nincs veszítenivalója, s talán éppen emiatt érhet el ezen a vb-selejtezőn jó eredményt. Bízunk benne, hogy így lesz. A helyszínről jelentkező Borbola Bence többek között Bernd Storck szövetségi kapitányt és Bese Barnabást faggatta. Emellett természetesen összefoglaltunk mindent, amit a világbajnoki selejtezők pénteki játéknapjáról tudni érdemes, így például a spanyolok sima sikeréről és kijutásáról, valamint az argentinok kötéltáncáról is olvashatnak

Hatalmas pofont kapott Olaszországtól az U21-es labdarúgó-válogatottunk, de a hibákat ki kell javítani, és a csapatnak ismét azt az arcát kell mutatnia, amellyel Németország és Málta ellen sikeres tudott lenni. Zombori András írása

Ezen a hétvégén a kézilabdázóknál a Bajnokok Ligája van fókuszban, olyannyira, hogy a Ferencváros női csapata már túl is van soros mérkőzésén, amelyen számszakilag vállalható, kinézetre néhány fokkal csúnyább vereséget szenvedett Szkopjéban, a jövő áprilisig legnehezebbnek ígérkező BL-mérkőzésén

Montrealban nosztalgiázott Magyar Zoltán, aki az 1976-os olimpián lólengésben szerzett aranyérmet a kanadai városban, most pedig a szövetség elnökeként van jelen a világbajnokságon. Kovács Erika a Montreallal kapcsolatos emlékeiről faggatta, s ugyan akadt, ami felbosszantotta, összességében jó szívvel sétált pályafutása egyik legnagyobb sikerének helyszínén

Ez a szombat sem telhet el Hosszabbítás-melléklet nélkül. A tartalomból: Akit rabul ejtett Svájc – a bázeli vb-selejtező előtt a svájci futball titkairól is beszél Bodonyi Béla, a Honvéd korábbi válogatott csatára, aki immár fél életét kinn töltötte; A hetesek jegyében – a magyar kajak-kenu sport első női szövetségi kapitányának megválasztott Dónusz Éva civilben is csapata sztrókja

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
20 órája

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50
Ezek is érdekelhetik