NS: Storck és a lehetetlen; Vlagyiszlav Tretyjak-exkluzív – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 23:40
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Együtt a labdarúgó-válogatott, amely a 2018-as világbajnokság előtti utolsó két vb-selejtezőre készül. Pietsch Tibor és Somogyi Zsolt Telkiben Bernd Storckot és Eppel Mártont is faggatta – a kapitány szerint a lehetetlen is lehetséges, hiszen egy évvel ezelőtt nagyszerűen játszottunk Svájc ellen, a Honvéd csatára pedig végre címeres mezben is megmutatná, mitől is lett magyar gólkirály.

Lement a bajnokság harmada – fókuszban az élvonal. Elsőként a négy élcsapat, a Videoton, a Ferencváros, a Debrecen és a Vasas erényeit és hiányosságait Babják Bence és Bodnár Zalán vette górcső alá.

Cristiano Ronaldo egyelőre gólképtelen a spanyol bajnokságban. Emiatt persze nem aggódnak a Realnál, hiszen csupán három La Liga-meccset játszott a legnagyobb sztár, de lassan azért belelendülhetne…

Münchenben viszont áll a bál. Ancelottitól Sagnolig, Lahm hiányától Tuchel lehetséges érkezéséig és persze Ribéry újabb súlyos sérüléséig – Tóth Ádám írása.

Vlagyiszlav Tretyjakot nem izgatja, hogy az NHL-esek nem lesznek ott Pjongcsangban. Minden idők egyik legnagyobb hokikapusa Szűcs Andrásnak az irigyelt magyar szurkolókról, a régi Kanada-kupákról és a mai orosz jégkorongról is mesélt.

És ha kedd, akkor Tenisz melléklet 4 oldalon – a Davis-kupa 2018-as Világcsoportjának esélylatolgató elemzésével.
Együtt a labdarúgó-válogatott, amely a 2018-as világbajnokság előtti utolsó két vb-selejtezőre készül.
Pietsch Tibor és Somogyi Zsolt Telkiben Bernd Storckot és Eppel Mártont is faggatta – a kapitány szerint a lehetetlen is lehetséges, hiszen egy évvel ezelőtt nagyszerűen játszottunk Svájc ellen, a Honvéd csatára pedig végre címeres mezben is megmutatná, mitől is lett magyar gólkirály.

Lement a bajnokság harmada – fókuszban az élvonal. Elsőként a négy élcsapat, a Videoton, a Ferencváros, a Debrecen és a Vasas erényeit és hiányosságait Babják Bence és Bodnár Zalán vette górcső alá.

Cristiano Ronaldo egyelőre gólképtelen a spanyol bajnokságban. Emiatt persze nem aggódnak a Realnál, hiszen csupán három La Liga-meccset játszott a legnagyobb sztár, de lassan azért belelendülhetne…

Münchenben viszont áll a bál. Ancelottitól Sagnolig, Lahm hiányától Tuchel lehetséges érkezéséig és persze Ribéry újabb súlyos sérüléséig – Tóth Ádám írása.

Vlagyiszlav Tretyjakot nem izgatja, hogy az NHL-esek nem lesznek ott Pjongcsangban. Minden idők egyik legnagyobb hokikapusa Szűcs Andrásnak az irigyelt magyar szurkolókról, a régi Kanada-kupákról és a mai orosz jégkorongról is mesélt.

És ha kedd, akkor Tenisz melléklet 4 oldalon – a Davis-kupa 2018-as Világcsoportjának esélylatolgató elemzésével.

Legfrissebb hírek

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
11 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
2025.11.10. 23:45

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2025.11.09. 23:27

Szegedi dráma és tragédia. Egyre mélyül az Újpest alatt a gödör

E-újság
2025.11.09. 00:23

Robbie Keane: A pletyka nem érdekel, jól érzem magam a Ferencvárosnál!; Redzic Damir: Sokat szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

E-újság
2025.11.07. 23:50

Szabó István: Nem hátsó szándékkal ülök majd a lelátón; A vége szoros lett, de a Fradi hozta a kötelezőt

E-újság
2025.11.07. 00:05

Műtét vár Tóth Balázsra; Keane: Egy győzelem közelebb repítene minket az álmainkhoz

E-újság
2025.11.05. 23:55

Szoboszlai-gólpassz, Real-verés a BL-ben; Bárány és Redzic a két újonc a Rossi-keretben

E-újság
2025.11.05. 00:21
Ezek is érdekelhetik