Válogatott: az MLSZ megtéríti az időpontváltozás miatti kiadásokat

2017.10.25. 16:59
null
A kellemetlen helyzetbe kerülő szurkolók kárát megtéríti a szövetség (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség kötelességének érzi, hogy a Luxemburg elleni barátságos mérkőzés időpontjának változása miatt keletkezett felesleges kiadásokat megtérítse az érintettek számára – adta hírül a szövetség honlapja.

 

A Luxemburg–Magyarország barátságos válogatott mérkőzés időpontja november 10-ről egy nappal korábbra, 9-re módosult, mert a hazai szövetség csak ezen a napon tud a nemzetközi mérkőzéseken megszokott színvonalú létesítményt biztosítani, ahol mások mellett megfelelő vendégszektor is rendelkezésre áll – olvasható az mlsz.hu-n. Miután a találkozó eredeti időpontja a magyar szurkolók előtt is ismert volt, így ez a változtatás azoknak, akik felelős módon már megszervezték utazásukat Luxemburgba, esetlegesen felesleges költségeket okozhatott.

A szövetség minden ilyen helyzetbe került szurkolót arra kér, hogy kattintson IDE, és ismerje meg a visszatérítési folyamat részleteit. A jelentkezés határideje október 30., hétfő éjfél.

Legfrissebb hírek

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
Tegnap, 17:07

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
Tegnap, 13:27

Az egész rendszer a felnőttválogatottat szolgálja – új irány az utánpótlásban

Magyar válogatott
2026.02.26. 17:52

Az ETO és a Videoton is szektorbezárást kapott a két csapat kupameccse nyomán

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 21:41

Történelmet írtak – MLSZ-videó a futsalválogatott Európa-bajnoki szerepléséről

Magyar válogatott
2026.02.21. 14:49

Elkészült a Mol Magyar Kupa negyeddöntőjének pontos programja

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 17:36

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 14:24
Ezek is érdekelhetik