Válogatott: Leekens meglepő döntéséről írnak Belgiumban

2017.10.30. 16:48
Mint ismert, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfőn hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport korábbi információját, mely szerint Georges Leekens veszi át a válogatott irányítását. A belga szakember kétéves szerződést írt alá. A belga lapok egy része tényszerűen közli a szakember kinevezését, néhány viszont meglepve tapasztalta, hogy Leekens nem a Kortrijknél kötött ki.

A voetbalbelgie.be tényszerűen megállapítja, hogy Leekens magyar szövetségi kapitányként folytatja. Kiemelik, hogy januárban hagyta el az algériai válogatottat, majd hogy úgy tűnt, a KV Kortrijknél vállal állást, valamint hogy a korábban Tunéziában is dolgozó 68 éves szakember Bernd Storckot váltja a kispadon.voetbalbelgie.be tényszerűen megállapítja, hogy Leekens magyar szövetségi kapitányként folytatja. Kiemelik, hogy januárban hagyta el az algériai válogatottat, majd hogy úgy tűnt, a KV Kortrijknél vállal állást, valamint hogy a korábban Tunéziában is dolgozó 68 éves szakember Bernd Storckot váltja a kispadon.

SZAVAZÁS

Milyen szövetségi kapitány lesz Georges Leekens?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A voetbalkrant.com címében azt harsogja, hogy Georges Leekens meglepő helyen folytatja. Leírják, hogy az elmúlt hetekben több hazai és külföldi csapat is kereste, és ez a lap is kiemeli, hogy úgy tűnt, megvan az egyezség a Kortrijkkel, ehhez képest a magyar válogatott kapitánya lesz. Leekens ismertetésénél leírják, hogy volt korábban kétszer a belga, kétszer az algériai és egyszer a tunéziai válogatott mestere is.

A belga lapok továbbá egységesen azt említik anyagaik címében, hogy Leekens fő célja a 2022-es világbajnoki kvalifikáció.

A francia L'Équipe, a spanyol As szintén tényszerűen kezeli a kinevezést.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
17 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
19 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
22 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
23 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
Tegnap, 0:50

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:49

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:43
Ezek is érdekelhetik