Válogatott: csak 3 csapat égett így a világfutballban Magyarország előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.09. 22:51
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 2–1-es – a játék képe alapján teljesen megérdemelt – vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen Luxemburgtól, így elmondhatja magáról, hogy ugyanabban a naptári évben kikapott az andorrai és a luxemburgi nemzeti tizenegytől is.

A világfutballban mindösszesen három válogatottnak sikerült végrehajtania azt a „bravúrt” Magyarország előtt, hogy kikapott Andorrától és Luxemburgtól is. Andorra csak öt válogatott (Macedónia, Fehéroroszország, Albánia, San Marino, Magyarország) ellen nyert meg hivatalos mérkőzést, és az öt legyőzött nemzeti csapatból immár négy – a kivétel San Marino – Luxemburg ellen is behúzott egy strigulát a vereségek közé.

Albánia Andorrától 2002-ben, Luxemburgtól 2011-ben kapott ki. Fehéroroszország 2000-ben maradt alul Andorra ellen, Luxemburgtól pedig kétszer is (2007, 2017) vereséget szenvedett. Macedónia egyszer zakózott Andorra (2004) és kétszer Luxemburg (2012, 2015) ellen. A magyar válogatott ebbe a nem túl dicső sorba állt be, egyben első csapatként szenvedett ugyanabban az évben vereséget Andorrától és Luxemburgtól is.

AKIK KIKAPTAK ANDORRÁTÓL ÉS LUXEMBURGTÓL IS HIVATALOS MÉRKŐZÉSEN

FEHÉROROSZORSZÁG
Andorra–Fehéroroszország 2–0
(2000. április 26.)
Fehéroroszország–Luxemburg 0–1 (2007. október 13.)
Luxemburg–Fehéroroszország 1–0 (2017. augusztus 31.)

ALBÁNIA
Andorra–Albánia 2–0 (2002. április 17.)
Luxemburg–Albánia 2–1 (2011. szeptember 6.)

MACEDÓNIA
Andorra–Macedónia 1–0
(2004. október 13.)
Luxemburg–Macedónia 2–1 (2012. február 29.)
Luxemburg–Macedónia 1–0 (2015. szeptember 5.)

MAGYARORSZÁG
Andorra–Magyarország 1–0
(2017. június 9.)
Luxemburg–Magyarország 2–1 (2017. november 9.)

(A 11v11.com statisztikái alapján)

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Luxemburg–Magyarország 2–1
(1–1)
Luxembourg,
Josy Barthel Stadion, 1873 néző.Vezette:Delferiere (belga)
Luxemburg:Moris – M. Martins, Phillips, Malget, Jänisch (Carlson, 62.) – G. Rodrigues (Da Mota, a szünetben), Ch. Martins Pereira (Holter, 92.), Mutsch (Sinani, 62.), O. Thill (V. Thill, a szünetben), Turpel – Joachim (Skenderovic, 83.).Szövetségi kapitány:Luc Holtz
Magyarország:Kovácsik – Lovrencsics G., Korcsmár, Kádár, Korhut – Nagy Á. (Balogh B., 83.), Pátkai, Dzsudzsák (Stieber Z., 83.) – Ugrai (Bese, 53.), Nikolics (Priskin, 73.), Németh K. (Sallai, 63.).Megbízott szövetségi kapitány:Szélesi Zoltán
Gólszerző:Joachim (15.), M. Martins (85.), ill. Nikolics (18.)
Kiállítva:Lovrencsics G. (53.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
18 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
18 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09