NS: Leekens nem mond le, Szalah reménykedik, Halep célba ért – vasárnap

2018.06.09. 23:28
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.


Negyedik mérkőzésén sem tudta megszerezni első győzelmét Georges Leekens irányításával a magyar labdarúgó-válogatott. Sőt, újabb vereséget kellett elkönyvelnie, igaz, balszerencsés körülmények között, hiszen az ausztrálok első gólját kapushiba előzte meg, a második öngól volt. A belga szakemberrel tehát nem sok sikerélménye van a nemzeti együttesnek, ennek ellenére a kapitánynak esze ágában sincs lemondani, ezt megerősítette a meccset követő sajtótájékoztatón is. Hogy mi mindent mondott még, megtudhatják beszámolónkból.
Negyedik mérkőzésén sem tudta megszerezni első győzelmét Georges Leekens irányításával a magyar labdarúgó-válogatott.
Sőt, újabb vereséget kellett elkönyvelnie, igaz, balszerencsés körülmények között, hiszen az ausztrálok első gólját kapushiba előzte meg, a második öngól volt. A belga szakemberrel tehát nem sok sikerélménye van a nemzeti együttesnek, ennek ellenére a kapitánynak esze ágában sincs lemondani, ezt megerősítette a meccset követő sajtótájékoztatón is. Hogy mi mindent mondott még, megtudhatják beszámolónkból.

Amióta sérülés miatt le kellett jönnie a pályáról a Bajnokok Ligája döntőjében, a futballvilág lélegzetvisszafojtva figyeli, sikerül-e felépülnie a labdarúgó-világbajnokság rajtjáig Mohamed Szalahnak. Az egyiptomiak klasszisa reménykedik, hogy ott lehet a pályán Uruguay ellen, de közben arra is vállalkozott, hogy terjedelmes interjút adjon. A cikkből kiderül az is, miként emlékszik a Sergio Ramosszal történt összecsapásra, s mit szól a Real Madrid védőjének a közösségi oldalakon küldött üzeneteihez.

Három elvesztett Grand Slam-döntő után célba ért Simona Halep. A román teniszezőnő nyerte meg Párizsban a francia nyílt nemzetközi teniszbajnokság női egyesét. A fináléra sok román szurkoló érkezett, a találkozót követő sajtótájékoztatón azonban Halep cáfolta, hogy ő vette volna nekik a belépőket, bár nem tagadta, hogy korábban már zsebbe nyúlt azért, hogy drukkerei a helyszínen biztathassák. Hogy mit mondott neki edzője a meccs előtt, s mire gondolt az utolsó játék előtt, megtudják interjúnkból.

Vasárnap kezdődik a férfi kosárlabda NB I bajnoki döntője. A fináléba a Szolnok és a Falco került be. A két együttes az évad során a bajnokságban, a Magyar Kupában és a FIBA Európa-kupában is szembe került egymással. Az aranycsata előtt a két szerb szakvezetőt, Dragan Alekszicset és Szrecsko Szekulovicsot kértük meg arra, hogy válaszoljon hat kérdésünkre. Hogy miként látják az esélyeket, előléphet-e szerintük valaki a kispadról főszereplővé, s mennyit jelenthet a szombathelyi Govens hiánya, erről is beszéltek a trénerek.

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
15 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik