Válogatott: a finn kapitány szerint ezúttal is működött a taktikájuk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.09. 09:17
null
Kanerva szerint jó hangulatban dolgozhatnak (Fotó: Szabó Miklós)
A finnek kapitánya, Markku Kanerva érthetően elégedetten fogadta a gratulációkat az 1–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-találkozót követően. Az ötvennégy esztendős szövetségi kapitány elmondta, a magyar csapattól nemigen tudta, hogy mire számítson, hiszen Marco Rossi személyében új szövetségi kapitány állt munkába, ám a gyors gól jól jött számukra.  
Gulácsi: A lehetőségek alapján akár nyerhettünk volna
Kovács István: A kapott gól az én hibám volt
Szalai Ádám: Nem mertünk olyan döntéseket hozni, hogy...
Marco Rossi: Nem kell mindent a kukába dobni ebből a meccsből
Lang Ádám: Megvannak az okai, miért történt ez most
Marco Rossi vereséggel kezdett, kikaptunk Finnországban (is)

„Büszke vagyok a csapatra – mondta a finn kapitány. – Voltak nehézségeink az összeállítás megtalálásában, hiszen az utóbbi időben több rutinos futballista is visszavonult, a fiatalabbak közül néhányan pedig sérüléssel bajlódtak. Kemény mérkőzés volt a mostani, akadt olyan játékos, aki agyrázkódást szenvedett. Megpróbáltunk kontratámadásokból veszélyesek lenni, és ugyanazt a taktikát alkalmazni, mint amit az utóbbi hónapokban használtunk. Ezen a napon is működött, ha a középpályán hozzánk került a labda, villámgyorsan az ellenfél kapuja előtt voltunk.”

A szakember örült annak is, hogy a szurkolók ilyen lelkesen buzdították a csapatot, és Tamperében is érződött, egyre inkább megkedvelik a finn válogatottat.

„A lefújás után úgy ünnepelték a fiúkat, mintha öt nullára nyertünk volna. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot. Jó hangulatban lehet igazán jól dolgozni.”

A magyarok kedden a görögök ellen folytatják szereplésüket a sorozatban, a Groupama Arénában 20.45 órakor kezdődő összecsapást zárt kapuk mögött rendezik az Európai Labdarúgó-szövetség büntetése nyomán, amelyet még a románok elleni 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki az UEFA.

Volt olyan finn játékos, aki agyrázkódást szenvedett (Fotó: Szabó Miklós)
Volt olyan finn játékos, aki agyrázkódást szenvedett (Fotó: Szabó Miklós)

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)

Tampere, Tampere Stadion, 10 200 néző. V: Mazeika (litván)
Finnország: Hradecky – Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) – Lod, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen – Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber Z. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61.), Sallai R. (Eppel, 72.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Pukki (7.)

A csoport másik mérkőzésén
Észtország–Görögország 0–1

A TOVÁBBI PROGRAM
Szeptember 11., kedd
20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország
20.45: Finnország–Észtország
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország
A magyar válogatott mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
3 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
5 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
Tegnap, 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
2026.09.21. 15:45

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

A mi 11-ünk – Csinger, Vitális és Redzic is a csapatban

Magyar válogatott
2026.09.17. 06:50