DAC: Talán ha rúgok még négy-öt gólt, Rossi meghív – Vida K.

2018.11.17. 13:01
Tizennégy mérkőzésen hét gól, négy gólpassz – ez a mérlege az idei szlovák bajnokságban a DAC labdarúgójának, Vida Kristophernek. A középpályással a dunaszerdahelyiek Sepsi OSK elleni felkészülési mérkőzése után beszélgetett az NSO TV, többek között arról, csalódott-e amiatt, hogy Marco Rossi eddig nem küldött neki meghívót a válogatottba. 

„Nagyon jól kezdtük a szezont, én is belelendültem, s valóban, a számok azt mutatják, hogy sikeresek vagyunk – válaszolta a fenti statisztika hallatán. – Örülök, hogy a DAC-cal a második helyet foglaljuk el a tabellán, és harcban állunk a bajnoki címért. Ki lehet mondani, hogy ebben az évben ez a cél.”

A középpályán több poszton is bevethető Vida korábban együtt dolgozott Marco Rossival, így igazán szem előtt volt, a szövetségi kapitány azonban egyelőre a jó szezonja ellenére sem számol vele a válogatottnál.

„Én dolgozom, csinálom keményen, bízom benne, hogy egyszer jön a meghívó. Talán ha még rúgok négy-öt gólt márciusig, akkor a következő összetartásnál ott lehetek. Remélem, hogy ez csak rajtam múlik. Nem bánom, ha a szélen kell játszanom, de jobban érzem magam a tízes pozícióban. A Rossi által preferált három-öt-kettes felállásban a két csatárból az egyik nagyon kellemes poszt számomra. Igazából akkor kezdtem el jó formában játszani, amikor a DAC-nál átálltunk erre, de akár három-négy posztra is odarakhatna, remélem, márciusig sikerül meggyőznöm őt.”

Videónkból az is kiderül, hogy a 23 éves játékos beszélt-e Rossival,amióta ő a kapitány, emellett elárulta, hogy melyik topbajnokságban szeretne futballozni a jövőben.

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 22:02

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

A Como érvényesítette az opciót, Bősze Levente az olasz klubban marad

Légiósok
2026.06.16. 13:10

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik