Magyar–finn: biztosan elsők, de győzni érkeztek a vendégek

2018.11.17. 17:37
null
Markku Kanerva (jobbra) és Markus Halsti (Fotó: Török Attila)
A finn labdarúgó-válogatott csütörtökön biztossá tette csoportelsőségét a Nemzetek Ligája C-osztályában, ennek ellenére győzni szeretne Magyarországon a vasárnapi zárófordulóban – jelentette ki Markku Kanerva szövetségi kapitány.

 

„Kettős érzéseim vannak a görögországi találkozóval kapcsolatban, mivel kikaptunk, ugyanakkor így is feljutottunk, ezért megkönnyebbülten várhatjuk a mostani mérkőzést” – mondta szombati sajtótájékoztatóján Markku Kanerva, leszögezve: győzelemmel szeretnék zárni a sorozatot.

A szövetségi kapitány szerint változott a magyar válogatott a csoport első, tamperei összecsapásához képest, mivel azóta új, minőségi játékosok kerültek a keretébe, viszont taktikailag hasonló meccsre számít, mint 1–0-s sikerük alkalmával. Megjegyezte, bár a helyezésüket nem befolyásolja a találkozó kimenetele, semmi olyan változtatást nem tervez, ami veszélyeztetné a győzelem megszerzését.

„Szolid vacsora keretében megünnepeltük az elsőséget, pénteken edzettünk, és utána utaztunk Budapestre” – foglalta össze a csapat felkészülését a szakember.

Markus Halsti arról számolt be, hogy jó érzéssel készülnek, mivel megnyerték a csoportot. Kifejtette, folytatni akarják a jó szereplésüket és éhesek az újabb sikerre.

„Nehéz mérkőzés lesz, várhatóan mindkét együttes a védekezésre fog építeni, így nüanszok döntenek majd a szoros, háromesélyes meccsen” – fogalmazta meg várakozásait a dán Esbjerg védője.

A magyar és a finn válogatott vasárnap 20.45-től a Groupama Arénában találkozik egymással a Nemzetek Ligája C-osztályának hatodik, utolsó fordulójában.

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 5 4 – 1 5–1 +4 12
2. Görögország 5 3 – 2 4–4 0 9
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 7–6 +1 7
4. Észtország 5 – 1 4 3–8 –5 1

 

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
8 órája

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
8 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
11 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
20 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
22 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45