Eb 2020: Horvátország kiemelkedik, a többi csak rajtunk múlik – Rossi

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 13:21
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, Horvátország kiemelkedik a csoportból, ám a vb-ezüstérmes mögött nincs egyértelmű esélyese a 2020-as Eb-selejtező E-csoportjának.

„Horvátország kiemelkedik a csoportunkból, a többi csapat ellen leginkább rajtunk múlik, hogy milyen eredményt érünk el” – idézi az MLSZ a hivatalos honlapján a mieink mesterét.„Horvátország kiemelkedik a csoportunkból, a többi csapat ellen leginkább rajtunk múlik, hogy milyen eredményt érünk el” – idézi az MLSZ a hivatalos honlapján a mieink mesterét.

 

A horvátokat nem kell bemutatni senkinek, a vb-ezüstérmes csapat teljesen más szintet képvisel, mint a csoport többi együttese. Wales esetében nagy szerencsénk, hogy Ryan Giggs nem fog játszani, hiszen már szövetségi kapitány. De a viccet félretéve azt gondolom, hogy a csoport második helyéért velük és Szlovákiával leszünk majd harcban. A szlovákokkal ráadásul egészen biztos nagyon izgalmas, igazi derbit fogunk játszani otthon és idegenben is.Emellett Azerbajdzsánt sem szabad alábecsülnünk, bár az is igaz, hogy ha felkészülten, fejben is tisztán lépünk pályára ellenük, akkor könnyebb dolgunk lehet ellenük, mint a többiek ellen.”

Marco Rossi hozzátette: „igazán különleges lesz a 2020-as Eb, a budapesti rendezésnek köszönhetően pedig számunkra még egyedibb lesz, hiszen szinte az otthonunkban rendezik a világ egyik legnagyobb sporteseményét. Azt megígérhetem, hogy a lehető legjobban felkészítem a csapatot a selejtezőkre.”

„Magyarország és a magyar szurkolók mindenképpen nyertesei az Eb-nek, mert 2020-ban, az Európa-bajnokság egyik társrendezőjeként Budapest lesz a torna egyik helyszíne, és így a kontinens legjobb csapatai mérkőznek meg a magyar fővárosban” – vélekedett Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.




A 2020-as Eb-selejtező sorsolásáról ide kattintva olvashatnak részletesen.

A 2020-AS EB-SELEJTEZŐK CSOPORTBEOSZTÁSAI
A-CSOPORT
B-CSOPORTC-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
AngliaPortugália
Hollandia
SvájcHorvátország
CsehországUkrajnaNémetország
Dánia
Wales
Bulgária
Szerbia
Észak-Írország
ÍrországSzlovákia
MontenegróLitvánia
ÉsztországGrúzia
MAGYARORSZÁG
KoszovóLuxemburg
Fehéroroszország
Gibraltár
Azerbajdzsán
F-CSOPORTG-CSOPORTH-CSOPORTI-CSOPORT
J-CSOPORT
Spanyolország
Lengyelország
FranciaországBelgium
Olaszország
SvédországAusztriaIzlandOroszországBosznia-Hercegovina
Norvégia
IzraelTörökország
Skócia
Finnország
RomániaSzlovénia
AlbániaCiprusGörögország
FeröerMacedóniaMoldovaKazahsztán
Örményország
Málta
LettországAndorraSan Marino
Liechtenstein
Legfrissebb hírek

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Marco Rossi: Elfogadtam volna a felmentésemet; Szoboszlai-góllal Liverpool-siker

E-újság
2026.01.22. 00:01

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57
Ezek is érdekelhetik