U21: elkészült a magyar rendezésű Eb selejtezőjének sorsolása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.11. 12:02
null
A magyar-szlovén rendezésű Eb selejtezőjének csoportbeosztása
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden a svájci Nyonban elkészítette a 2021-es U21-es Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. A két év múlva esedékes tornának Magyarország és Szlovénia ad otthont, a két házigazdának nem kell részt vennie a kvalifikációban.

 

Mint ismert, az UEFA december elején döntött arról, hogy a 2021-es U21-es Eb-t Magyarország és Szlovénia rendezheti meg közösen.

A szövetség kedden kisorsolta a selejtező csoportbeosztását. Az 53 induló országot hat kalapból nyolc hat- és egy négycsapatos csoportba sorolta be. A kilenc csoportgyőztes kijut az Európa-bajnokságra, míg a két legjobb csoportmásodik közül az egyik rájátszás után kvalifikálja magát a viadalra.

A selejtező 2019 márciusában kezdődik, az utolsó fordulót pedig 2020 októberében rendezik meg. A rájátszás 2020 novemberében lesz, míg az Eb-nek 2021 júniusában ad otthont Magyarország és Szlovénia.

2021-ES U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA
SELEJTEZŐ, A CSOPORTOK BEOSZTÁSA

1. csoport: Olaszország*, Svédország, Izland, Írország, Örményország, Luxemburg
2. csoport: Franciaország*, Szlovákia, Svájc, Grúzia, Azerbajdzsán, Liechtenstein
3. csoport: Anglia*, Ausztria*, Törökország, Koszovó, Albánia, Andorra
4. csoport: Horvátország*, Csehország, Görögország, Skócia, Litvánia, San Marino
5. csoport: Szerbia*, Lengyelország*, Oroszország, Bulgária, Lettország, Észtország
6. csoport: Spanyolország*, Izrael, Montenegró, Macedónia, Kazahsztán, Feröer
7. csoport: Portugália, Hollandia, Norvégia, Fehéroroszország, Ciprus, Gibraltár
8. csoport: Dánia*, Románia*, Ukrajna, Finnország, Észak-Írország, Málta
9. csoport: Németország*, Belgium*, Wales, Bosznia-Hercegovina, Moldova
*Kijutott a 2019-es U21-es Eb-re.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik