Kádár nem tudott lábra állni; már épül a Dárdai-akadémia
• Ott voltunk Telkiben, ahol a magyar U17-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki elitkör keretében Bosznia-Hercegovina ellen lépett pályára. A mieink győzelem esetén már most kiharcolhatták a továbbjutást, igaz, ehhez az is kellett, hogy a másik párviadalban ne szülessen norvég siker. Nos, a belgák megtették, amit meg kellett tenniük, nyertek 3–0-ra, így megnyílt a magyarok előtt az út a májusi, írországi korosztályos kontinensviadalra. Hogy miként alakult az összecsapás, és miként értékelte a történteket a sorsdöntő gól szerzője, Zuigéber Ákos, azt is elolvashatják beszámolónkban.
• Kádár Tamás főszerepet vállalt abban, hogy a magyar válogatott 2–1-re legyőzte a múlt vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőn a vb-ezüstérmes Horvátországot. Az Üllői úton megrendezett találkozó azonban nemcsak a nagyszerű diadal miatt marad emlékezetes a Dinamo Kijev légiósa számára, hanem azért is, mert a meccs közben kemény rúgást kapott a combjára. Bár fájdalmai voltak, természetesen nem akart lejönni a pályáról, és végig is harcolta a találkozót. A lefújást követően azonban az öltözőben már nem tudott talpra állni. Hogy mi történt vele, és hogyan sikerült néhány nap alatt talpra állnia, arról is beszél interjúnkban.
• Egy évvel azt követően, hogy Pécsett, a kovácstelepi városrészben letették az idősebb Dárdai Pál nevét viselő futballakadémia alapkövét, ténylegesen megkezdődött az építkezés. A sportkomplexum felépítését hárommilliárd forinttal támogatja az állam, a műfüves fedett munkacsarnok mellett füves és műfüves edzőpályákat is kialakítanak, s létesül egy 2300 négyzetméteres központi épület is. Nem új utánpótlásközpontról van szó azonban, hiszen a Pécsi MFC már régóta működő akadémiája kap a mai kor követelményeinek megfelelő otthont. Hogy a névadó fia, a Hertha BSC vezetőedzője, ifj. Dárdai Pál részt vesz-e a projektben, megtudják cikkünkből.
• Hosszabbítás mellékletünkben mi is felköszöntöttük a napokban 90 éves Tass Olgát. A melbourne-i olimpián a kéziszercsapattal aranyérmet szerző tornász elmesélte, miként sikerült „szépkorúként” is megőriznie az aktivitását, majd felidézte pályafutása legfontosabb állomásait. Így természetesen az is szóba került, miként tűnhetett el az 1956-os olimpián, egy nappal a szőnyegre lépés előtt a nemzeti színű szalagja, amellyel a gyakorlatot bemutatta volna. Miként az is, hogyan sikerült a zsűrivel engedélyeztetni, hogy egy szivárványszínűvel mégis tornászhasson.
