Produktivitás: kis klubok is jól jártak a válogatott meccseivel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.28. 10:07
null
Grafika: MLSZ
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által tavaly bevezetett produktivitási rendszernek köszönhetően a hazai klubok több mint 16 millió forintos támogatáshoz jutottak a férfi A-válogatott két múlt heti mérkőzésével – derül ki az MLSZ kimutatásából.

A két meccs alapján összesen 4057 produktivitási pontot kaptak a hazai klubok, ennek 47 százalékát, 1913 pontot jelenlegi élvonalbeli egyesületek zsebeltek be, 16 százalékát NB II-es, 36 százalékát kisebb klubok kapták, utóbbiak közül van, amely kizárólag utánpótlás-korosztályokban tart fenn csapatokat.

A két mérkőzés alapján kimagaslóan a legtöbb produktivitási pontot (az NB I-es klubokat illető pontok 48 százalékát!) az MTK kapta, miután a két Eb-selejtezőn pályára lépő futballisták közül Gulácsi Péter, Pátkai Máté, Varga Roland, Bese Barnabás, valamint Szoboszlai Dominik is pallérozódott a kék-fehéreknél, igaz, a 18 éves Szoboszlai csak néhány ponttal járult hozzá ehhez az eredményhez, ő ugyanis első klubjának, a Főnix Goldnak termelte a legtöbb pénzt pályára lépésével (csaknem 850 ezer forintot).

A kisebb egyesületek közül Lovrencsics Gergő nevelőklubja, a Szent István SE járt a legjobban anyagilag a válogatott két mérkőzésével: Lovrencsics a szlovákok és a horvátok elleni Eb-selejtezőt is végigjátszotta, így 540 pontot (mintegy 2.2 millió forintot) termelt a Szent István SE-nek. A Tabáni Spartacusnak is bizonyára jól jön az a csaknem 1 millió forint, amit korábbi neveltje, Nagy Ádám két meccsen való szereplésével kap a produktivitási rendszernek köszönhetően. A jelenleg a Bolognában szereplő középpályás pályára lépéséből a Vasas, a Kelen SC és a Ferencváros profitált még bizonyos mértékben, a játékos ugyanis ezekben a hazai klubokban is szerepelt 19 éves kora előtt.

További információk: produktivitas.mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
20 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2026.09.25. 22:39

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00