Válogatott: Reméltem, hogy Nagy Ádám többet játszik majd – Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 10:35
null
Marco Rossi a Serie A magyarjairól mondott véleményt (Fotó: Tumbász Hédi)
Nagy Ádámnak több játéklehetőségre van szüksége, Schäfer Andrásnak viszont csak időre, hogy adaptálódjon a Serie A kihívásaihoz – véli a magyar szövetségi kapitány. Marco Rossi a Tuttomercatowebnek adott interjúban Maurizio Sarri juventusos jövőjéről is kifejtette véleményét.

 

Olyan helyzetben vagyunk, ami életben tartja a reményeinket. Számunkra a kezdetekkor álomszerűnek tűnt a lehetőség, hogy részt vegyünk az Európa-bajnokságon. Még nem értünk el semmit, le kell játszanunk még négy másik mérkőzést, de reméljük, hogy meglesz a szerencsénk” – mondta óvatosan Marco Rossi a Tuttomercatoweb kérdésére az Európa-bajnoki selejtezők jelenlegi állásáról. A magyar válogatott az E-csoportban négy lejátszott mérkőzés után kilenc ponttal az élen áll.

Rossit a télen Olaszországba igazolt Schäfer András helyzetéről is kérdezték. Az MTK-t hátrahagyó 20 éves középpályás a Genoa felnőttcsapatában nem jutott szóhoz tavasszal.

Őszintén szólva nem számítottam elsőre többre, tudtam, hogy nem feltétlen lesz egyszerű dolga Olaszországba érkezve. De ez még csak az első éve a Serie A-ban. Ha valakinél, akkor inkább Nagy Ádámnál vártam volna, hogy több lehetőséget kap, de Szinisa Mihajlovics alatt nem találta meg a helyét.”

A magyar szövetségi kapitány – mint egykori Sampdoria játékos – elmondta, szívesen látná a csapatot újra az Európa-ligában. Rossi szintén kíváncsian várja, mire lesz képes a Juventus a frissen kinevezett Maurizio Sarrival a kispadon.

Láttuk, hogy mit ért el a Napolival és a Chelsea-vel. Hasonló típusú játékra számítok tőle a Juventusnál is. Talán a Napolihoz jobban passzolt, s itt nem a személyiségére gondolok, hanem arra, hogy milyen a játékfelfogása. A Juventusszal nehéz lesz megismételni ugyanezt.”

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik