Aranycsapat: Lantos Mihálynak a pacalpörkölt volt a specialitása a konyhában

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2019.09.21. 07:43
Ötödször ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány az Östreicher-díjat, amelyet idén Lantos Mihályné Beretvás Mária vehetett át. Az Aranycsapat balhátvédjének, Lantos Mihálynak az özvegye az indoklás szerint a házastársként eltöltött negyed évszázad szeretetteljes családi légkörének megteremtéséért, a férje karrierjéhez mindig alkalmazkodva is példamutató pedagógusi és családanyai helytállásáért kapta az elismerést. Az NSO Tv-nek beszélt a megismerkedésükről is, illetve azt is elárulta, férje milyen otthonosan mozgott a konyhában.

„Mihály nagyon rendes volt férjként, amiben tudott, segített, nagyon szeretett főzni.
Sok mindent tőle tanultam, hiszen én még fiatal voltam, amikor megismerkedtünk. Főzni nem tudtam, és bár nem is akartam megtanulni, muszáj volt –
így emlékszik kapcsolatuk kezdetére Beretvás Mária, aki először a balatonszárszói Vén Diófa étteremben találkozott a későbbi férjével, akiről videónkban elmondja, először beképzeltnek tartott. – Nagyon finom pacalpörköltet, marhalábszárpörköltet tudott készíteni, céklasalátát az egész családnak, s deszkán, késsel szaggatta a nokedlit. Sok mindent tudott a főzni.”

Videónkban arról is beszél, mit jelent neki, hogy férje halála után 30 évvel megkapta az Östreicher-díjat, és a megismerkedésük történetét is feleleveníti.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
2026.09.21. 09:27

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46