U21: Azt akarom, hogy ne csak egy jó játékosként tekintsenek rám a fiúk – Gera

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2019.09.04. 14:05
Gera Zoltán pénteken, a dánok elleni felkészülési mérkőzésen debütál az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjeként. Az NSO Tv-nek elmondta, természetesen izgul az első meccse előtt, de ez azonnal elmúlik majd, ahogy meghallja a kezdő sípszót. Arról is beszélt, hogy a játékosok részéről érzi a tiszteletet, de ez elsősorban még a játékos-pályafutásának szól. 


„Jól érzem magam az új szerepkörömben, izgatottan várom az első mérkőzésemet pénteken. Ennek megfelelően van bennem egy kis drukk, de ahogy elkezdődik a meccs, úgyis megnyugszom”
– mondta Gera Zoltán, aki arról is beszélt, hogy élvezi a közös munkát az U21-es válogatottal, s érzi a tiszteletet a játékosok részéről.

„Nyilván van egy kis előnyöm abból a szempontból, hogy nemrég hagytam abba a futballt, látom a szemükben, hogy kicsit még játékosként is néznek rám. De nagyon szeretnénk olyan szakmai dolgokat mondani nekik, amelyek alapján ne csak egy jó játékosként tekintsem rám, illetve a stáb többi tagjára, hanem jó edzőként.”

Videónkban kitér arra is, hogy miért Vanczák Vilmost és Sándor Györgyöt kérte fel segítőinek, valamint a dánok, illetve a norvégok elleni felkészülési mérkőzésről is szó esik.

A magyar U21-es válogatott kerete:

Kapusok:
Varga Ádám (Soroksár SC)
Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC)
Bese Balázs (MTK Budapest)

Védők:
Bolla Bendegúz (Zalaegerszegi TE FC)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Szilágyi Zoltán (Vasas FC)
Takács Zsombor (Soroksár SC)
Tóth Bence (Vasas FC)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Deutsch László (Csákvár)

Középpályások:
Szabó Bence (Diósgyőri VTK)
Hinora Kristóf (Vasas FC)
Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)
Schäfer András (AC Chievo Verona – Olaszország)
Kiss Bence (Szombathelyi Haladás)

Támadók:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia FC)
Kundrák Norbert (Debreceni VSC)
Kovácsréti Márk (Kisvárda)
Szánthó Regő (ETO FC Győr)
Bíró Bence (Vitória Guimaraes – Portugália)
Májer Milán (Gyirmót FC Győr)

A válogatott programja:
Szeptember 6., péntek:
Dánia–Magyarország, 18.30 (Aalborg)

Szeptember 10., kedd:
Magyarország–Norvégia, 20.00 (Felcsút, Pancho Aréna)

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58