U17-es vb: „Érettebbek lettünk, de a mentalitásunk nem változott”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.10.18. 08:09
Szombaton kel útra Brazíliába az U17-es világbajnokságon résztvevő magyar korosztályos labdarúgó-válogatott. A jelentős időeltolódásra készülve már itthon is esti edzéseket vezényel Preisinger Sándor szövetségi edző a csapatnak, melynek két tagjával, a csapatkapitány Posztobányi Patrikkal, illetve Zuigeber Ákossal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Zuigeber Ákos meghatározó játékosa ennek a korosztálynak, az Eb-selejtezők során két gólt szerzett, a kontinenstornán gólpasszt adott, egy sérülés miatt mégis izgulnia kellett, hogy ott lehet-e Brazíliában.

„Szerencsére teljes mértékben meggyógyultam, várom a világbajnokságot, úgyhogy ennél jobb hangulatom nem is lehetne. Féltem tőle, hogy nem fogok meggyógyulni, de szerencsére sikerült, és próbáltam úgy teljesíteni, hogy mindenképpen itt legyek, hogy behívjanak, s ez sikerült.”

Az MTK Budapest játékosa videónkban arról is beszél, mennyit jelenthet a tornán az, hogy már a felnőtt futballban szerepel a magyar másodosztályban, illetve megtudjuk tőle, hogyan tervezi elütni az időt a 29 órás út során.

Posztobányi Patrik csapatkapitány szerint a Nigéria elleni első mérkőzés sok mindent meghatározhat számukra.

„Nagyon várom az első meccset, mert szerintem az a legfontosabb. Nagyon masszív és fizikailag erős csapatra készülünk. Azt gondolom, hogy az első mérkőzés nagyban megalapozhatja a csoportban való helyzetünket.”

Azt is megtudjuk tőle, miben változott a csapat játéka az írországi Eb-hez képest, illetve, hogy mi lehet az elvárás a vb-n velük szemben.

U17-ES LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, 2019

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG
A magyar válogatott programja
Október 26.
22.00:
Magyarország–Nigéria
Október 30.
0.00:
Magyarország–Ausztrália
November 1.
21.00:
Magyarország–Ecuador
A kezdést magyar idő szerint adtuk meg.

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49