Lapszemle: „Volt, amikor az NS 100 évvel megelőzte a korát” – Index

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.06.06. 21:36
Az 1920-as Nemzeti Sport korát megelőző grafikáiról írt az Index, amely Bátorfy Attila, az ELTE média- és sajtógrafika-tanárának angol nyelvű összeállítását szemlézte a száz évvel ezelőtti újításról, amelyet aztán jeles külföldi lapok is átvettek.

„A magyar sportlapnál már az 1920-as években is használtak olyan adatábrázolást, ami főleg az internetkorszakban lett aztán általános. Mint kiderült, az NS három ábrával is forradalmasította a mérkőzések tudósítását” – áll az index.hu cikkében. „A magyar sportlapnál már az 1920-as években is használtak olyan adatábrázolást, ami főleg az internetkorszakban lett aztán általános. Mint kiderült, az NS három ábrával is forradalmasította a mérkőzések tudósítását” – áll az index.hu cikkében.

Az egyik újítás a meccsek alakulásának hullámszerű grafikája, amelyet először 1922-ben a Magyarország–Ausztria (1–2) felkészülési mérkőzés tudósításában alkalmazott a Nemzeti Sport.

A csúcspontok végén a körök a kapura lövéseket, a négyzetbe helyezett körök a gólokat, a kis zászlók a leseket, az ikszek pedig a szabadrúgásokat jelölik, vagyis rendkívül informatív volt a grafika, amin az egyes kilengések azt mutatják, az adott térfélen meddig jutott el egyik vagy másik csapat (Magyarország–Franciaország 13–1, Nemzeti Sport, 1927)

A másik a lőtábla alkalmazása, mindkét csapat kapujánál megmutatva, hol szelte át a labda az alapvonalat.

A lőtáblát, vagyis a kapura és a kapu felé tartó lövések pontosságot mutató grafikonját 1936-ban, a 2:1-es vendégsikert hozó magyar–olasz mérkőzéssel avatták fel.
A lőtáblát, vagyis a kapura és a kapu felé tartó lövések pontosságot mutató grafikonját 1936-ban, a 2:1-es vendégsikert hozó magyar–olasz mérkőzéssel avatták fel.

A harmadik pedig a lövések leadásának helyét mutatta meg.

1942-ben a lövések találati helye mellett már a próbálkozások indulási helyét és irányát is ábrázolták. Ez a svájciak elleni 3:0-s magyar siker utáni grafika
1942-ben a lövések találati helye mellett már a próbálkozások indulási helyét és irányát is ábrázolták. Ez a svájciak elleni 3:0-s magyar siker utáni grafika

A Nemzeti Sport újításaira nyugaton is felfigyeltek, 1925-ben (joggal) büszkén hirdette a lap, hogy többek között az olasz sportújság, a La Gazzetta dello Sport, illetve a svéd sportlap, az Idrottsbladet is elkezdett hasonló grafikai megoldásokat használni, szinte biztosan a Nemzeti Sport hatására – írja az index.hu.

Az Index cikkét ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26