Válogatott: Marco Rossiból lehetett volna a Haladás vezetőedzője is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 10:42
null
Marco Rossi karrierje egészen más irányt is vehetett volna a Honvéd után (Fotó: Földi Imre)
A korábbi válogatott labdarúgó, Halmai Gábor a szerbek legyőzése kapcsán a Jugoszláviától elszenvedett 1997-es zakókról sztorizott a Digi Sportnak, amikor Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitányáról osztott meg érdekes kulisszatitkot.

Ki tudja, hogyan alakult volna Marco Rossi kapitány pályafutása, ha megtörténik az, amiről Halmai Gábor, a Szombathelyi Haladás résztulajdonosa mesélt a Digi Sportnak. „Amikor a Honvédtól távozott, akkor mi Haladás-vezetőként megkerestük őt, és tárgyalásokat folytattunk, Rossi pedig nagyon korrektül elmondta, hogy vannak külföldi ajánlatai, de ha nem megy külföldre, akkor szívesen lenne a Haladás edzője. Ma már ez történelem, hiszen elment, nem hozzánk jött, de nagyon szerettük volna. Már csak azért is, amit a Honvéddal is végig vitt – senki nem bízott abban, hogy a kispestiek az első háromba kerülhetnek, végül pedig bajnoki címet szereztek. Most ugyanígy a válogatottnál is bizonyít."

Halmai szerint Oroszországban képes lehet a bravúrra a magyar csapat, ugyanakkor továbbra is reálisnak kell maradni.

„Maradjunk a realitások talaján, az orosz válogatott lesz az esélyes, de így mentünk ki Szerbiába is, bármi előfordulhat. Rossi mester most az Izland elleni mérkőzésre fog fókuszálni. A szerbeknél építettünk az önbizalmunkon még egyet a bolgár meccs után, és most az oroszok ellen egy olyan mérkőzést kellene vívnunk, hogy még egy lépcsőt előre tudjunk menni az önbizalom terén. Kikaptunk az oroszoktól itthon is 3–2-re, és akkor is egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, most jó lenne, ha nem kapnánk három gólt, és egy döntetlen közeli eredményt tudnánk hozni" – mondta Halmai Gábor a Sport24-nek.

Halmai ott volt a pályán, amikor a magyar válogatott 7–1-re kikapott az Üllői úton. A Jugoszlávok 12–1-es összesítéssel mentek tovább az 1997-es párharcból.

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik