Videó: amikor négy góllal küldtük haza az izlandiakat Budapestről

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.10.09. 19:20
null
Jó lenne sok magyar gólörömöt látni... (Fotó: AFP)
Egyetlen lépcsőfok választja el a magyar labdarúgó-válogatottat a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságtól: Izland legyőzése. 2011-ben Budapesten már sikerült az északiak ellen fölényes győzelmet aratni.

Nem is olyan régen, 2011-ben Egervári Sándor válogatottjának sikerült Budapesten legyőznie, sőt fölényesen legyőznie az északiakat, akik közül Aron Gunnarsson, Jóhann Gudmundsson, Birkir Bjarnason és Alfred Finnbogason már akkor is válogatottja tagja volt – Hannes Halldórsson, Gylfi Sigurdsson és Kolbeinn Sigthórsson pedig sérülés miatt nem utazott el a magyar fővárosba, ők azonban pályára léptek most a románok ellen.

Sokszor borsot tört már Izland válogatottunk orra alá, de 2011-hez képest (mostanra, túl a csúcson) nem feltétlenül erősebb jelenleg, a nagy kérdés már csak az, jobb-e a 2020-as magyar nemzeti csapat, mint az akkori Bogdán – Varga J., Lipták (Juhász R., a szünetben), Korcsmár, Laczkó (Halmosi, 85.) – Vadócz (Priskin, a szünetben), Elek Á. – Koman, Hajnal (Koltai, 76.), Dzsudzsák (Czvitkovics, 86.) – Rudolf alakulat...

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Heimir Hallgrímsson: A mostani magyar csapat jobb, mint a 2016-os

Foci vb 2026
2025.09.05. 12:21

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik