Magyar–izlandi: Gondoltam, 20 méterről csak ellövöm az utolsó percben – Szoboszlai

2020.11.12. 23:04
null
Szoboszlai ünnepli a gólját (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott huszáros hajrával megfordította az Izland elleni Eb-pótselejtezőt, és 2–1-es sikerével kiharcolta a kontinenstornán való részvételt. A győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik boldogan értékelt a lefújás után a találkozót közvetítő M4 Sportnak.

„Sallai balra elvitt egy embert, így befelé el tudtam menni. Gondoltam, húsz méterről csak ellövöm az utolsó percben, hála Istennek, sikerült – idézte fel a győztes gólt Szoboszlai Dominik. – Az első tíz perc nem volt könnyű, nem úgy kezdtünk, ahogy akartunk, de szerencsére összekapta magát a csapat. Nagyon fontos volt, hogy a szünetben mindenki egymásra figyelt, nem hajtottuk le a fejünket. Jól cseréltünk, Nego is betalált, utána én is meg tudtam lőni a magam gólját, és ezzel kijutottunk ez Eb-re.”

„A törökök ellen a 82.-ben rúgtam a gólt, most kicsit később, de így legalább esélyük sem volt válaszolni. Nehéz felfogni, hogy mi minden történt ezzel a góllal, de... Most szeretnék menni ünnepelni.”

„Remélem, a vírus nem fogja megakadályozni az Eb-t, örülök, hogy itthon játszhatunk, és remélem, hogy telt ház előtt tudunk majd szerepelni.”

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND:Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson, A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.).Szövetségi kapitány:Erik Hamrén
Gólszerző:Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
12 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
21 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Megvan a következő BL-idény első résztvevője, Izlandról érkezik

Minden más foci
2026.09.20. 09:05