Labdarúgás: visszavágyik az Atalantához a magyar válogatott védője

NAGY PÉTER, PUSZTAI VIOLANAGY PÉTER, PUSZTAI VIOLA
2021.01.21. 14:02
Kecskés Ákosnak mindig a futball volt az első az életében. A Tisza Volánnál nevelkedett védő tudatosan építette a karrierjét, gyerekként eldöntötte, hogy külföldön akar játszani, s 14 évesen ki is került az Atalantához, ahol két év múlva már a profi szerződését is aláírhatta. Jelenleg a Luganóban futballozik, innen került be a magyar válogatottba, de a szíve visszahúzná az Atalantához.

„Mindig is az volt az álmom, és a mai napig az, hogy Olaszországban játsszak, azon belül az Atalantánál, amely a szívem csücske – mondta a 25 éves védő. – Rengeteget kaptam a klubtól, ahogy a fiatal játékosokkal bánnak, az kevés helyen tapasztalható, nagyon családias a közeg. Nyilván miután profi szerződést kaptam, szerettem volna bemutatkozni a Serie A-ban. Akkoriban sokat edzettem az első csapattal, edzőtáborban is voltam, lehetőséget kaptam az edzőmeccseken. Aztán változás jött a sportigazgatói poszton és edzőváltás is volt, ezután úgy éreztem, megváltozott a szerepköröm. A második csapatban stabilan játszottam, mégis úgy döntöttem, hogy kölcsönbe szeretnék menni, felnőttbajnokságban akarok játszani.”

Így került Újpestre, ahol két idényt töltött el, s bár jól érezte magát, inkább a lengyelországi légióskodást választotta. Egy év elteltével, 2018 nyarán vásárolta meg az Atalantától a jelenlegi csapata, a Lugano. Augusztusban azonban az egyik edzésen elszakadt a térdszalagja. A svájci együttesben a harmadik idényét töltő játékosra több hónapos kihagyás várt, a felépülése után azonban kiharcolta a helyét a kezdőben. Teljesítményére természetesen Marco Rossi is felfigyelt, s az elmúlt őszi válogatott mérkőzésekre meghívta a keretbe. Sőt, a szerbek elleni Nemzetek Ligája-meccsen kezdőként pályára lépve be is mutatkozhatott a nemzeti csapatban.

Videónkban erről is beszél, mint ahogy szóba kerül az Izland elleni Eb-pótselejtező is. Illetve kitér Szoboszlai Dominikra, akivel már az utánpótlás-válogatottban is játszott együtt, s akiről elmondta, mindig is látszott rajta, hogy valami más, mentálisan rendkívül erős.

A négy nyelven beszélő Kecskés Ákos ugyancsak erősnek tartja magát mentálisan, s hogy még miket mesélt magáról, miközben megmutatta nekünk a szívéhez nagyon közel álló szülővárosát, Hódmezővásárhelyt? Az a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletéből kiderül.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
6 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
13 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
15 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
17 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
18 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
19 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
Tegnap, 0:30

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02